Starity

Szándékosan elkövetett emberölés vádjában bűnösnek találták a Power Rangers sztárját

2017. március 17. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Ricardo Medina Jr. hosszú ideig fog vezekelni két évvel ezelőtt elkövetett bűnéért.

hirdetés

A Los Angeles-i kerületi ügyészi hivatalban tárgyalták tegnap a 38 éves színész ügyét és végül bűnösnek kiáltották ki. Ricardo Medina Jr.-t két évvel ezelőtt vette őrizetbe a helyi hatóság Josh Sutter meggyilkolásának vádjával, ám akkor nem történt vádemelés, mivel a rendőrség nem talált ellene elegendő bizonyítékot, így szabadlábra helyezték.

Ezúttal azonban nem volt ilyen szerencséje a színésznek, ugyanis ügyét a bizonyítékok birtokában ismét elővették. Mint kiderült, az áldozat Medina szobatársa volt, a két férfi pedig egy hölgy miatt szólalkozott össze. A szavakat később tettek követték, Medina pedig egy karddal több ízben is megsebezte Suttert. Ezt követően értesítette a hatóságokat és bár az áldozatot rögtön kórházba szállították, ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az E! Online úgy tudja, hogy Medina március 30-án kerül rács mögé és maximum hat évig kell vezekelnie állami börtönben tettéért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek