Starity

Sean Penn fia olyan súlyos kábítószerfüggő volt, hogy majdnem utcára került

2017. március 17. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 23 éves Hopper őszintén vallott problémáiról – apjának köszönheti, hogy életben van.

hirdetés

Sean Penn és Robin Wright 23 éves fiának mindene megvan, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy jól érezze magát, így kábítószerekhez nyúlt, melyek kis híján az életét követelték. A színész az ES magazinnak adott interjújában azt is bevallotta, hogy ha apja nem áll mellé, most az utcán lenne.

Nagyon rossz ember voltam. Rengetegszer lebuktam, amikor olyasmit csináltam, amit nem kellett volna. Hol a szüleim, hol a zsaruk csíptek fülön. Rossz társaságba keveredtem és függő lett belőlem. Sok mindent toltam egyszerre, de a kristálymet volt az oka annak, hogy igazán mélyre süllyedtem

– nyilatkozta a színész, majd elárulta, hogyan segítette át ezen a helyzeten az apja.

Elmentem egy rehabra, mert miután egyik reggel a kórházban ébredtem, apám ultimátumot adott: vagy kezeltetem magam vagy fel is út, le is út. Hála Istennek, hogy észhez tértem, az volt életem legrosszabb időszaka.

Hopper állapotán egyébként annak idején az sem segített, hogy szülei se veled, se nélküled viszonyban éltek: hol együtt voltak, hol szétmentek, ami nagyon megviselte az akkor még tinédzser fiút.

Nagyon dühös voltam rájuk, mert a békülésük előtt már szakítottak egyszer és aztán újra elkövették ugyanazt a hibát. Én meg csak azt szerettem volna, hogy végre eldöntsék, mit akarnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek