Starity

Elkészült az Anna and the Barbies-film

2017. március 23. 06:06   |   Szerző: Narrybitch

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az együttes kiadta első filmjét. Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontasszonya, és testvére, Pásztor Sámuel gitáros a Facebook-oldalukon tették közzé a film első plakátját.

hirdetés

A tavalyi év végéhez közeledve Pásztor Anna több interjúban is emlegette, hogy már készül az együttes koncertfilmje. A nemrégen lezajlott Utópia turnéjuk alatt készültek a felvételek, és többek között olyan helyeken is forgattak, mint a Budapest Park vagy a Fővárosi Nagycirkusz. A film az Álmatlan címet viseli, ezzel utalva a formáció egyik dalára

Ha valaki frászt kap, az jó jel. Ezért mászok az emberek arcára. Rámászok az arcukra, egy picit megsértődnek, egy picit az intim zónájukba lépek, de egy picit ott marad a zongora tetején a magnézium, amit fölgyújtottunk

– az énekesnő ezt a szöveget osztotta meg Facebook-posztjához, melyben közölte: végre látható lesz a film.

A premier előtti vetítésekre április 19-én és 20-án kerül sor a budapesti Gödör Klubban

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek