Starity

Három év után idén ősszel új lemezzel jelentkezik a Black Veil Brides

2017. március 29. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Andy Biersack vezette formáció ezúttal igencsak megvárakoztatta a rajongókat.

hirdetés

Az együttes frontembere a Twitteren ejtett szót arról, hogy már csak az utómunkálatok vannak hátra az ötödik nagylemez elkészüléséig, de mivel ez is egy időigényes folyamat, így vélhetően leghamarabb ősszel kerül a boltok polcaira az egyelőre csak BVBV-ként emlegetett korong.

Fotó: Twitter / Andy Biersack (screenshot)

Arról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy az új lemez pontosan milyen stílusirányt képvisel majd, illetve, hogy hasonlít-e bármelyik korábbi Black Veil Brides-anyagra. Ezzel együtt Andy igencsak elfoglalt, hiszen szólókarrierje sikeres beindítása után azon dolgozik, hogy az Andy Black névre keresztelt projektet se hanyagolja el teljesen. Ehhez tartva magát szintén a Twitteren jelentette be, hogy nyáron, a Vans Warped Touron kerül bemutatásra új szerzeménye, ám ennél többet nem árult el róla.

Fotó: Twitter / Andy Biersack (screenshot)

Az énekesnek bőven akadt is témája az új anyagokhoz, hiszen ha csak az elmúlt évet is nézzük, sok minden történt vele. Múlt áprilisban például megnősült, ám házassága már a kezdeti időszakban sem bizonyult sziklaszilárdnak, hiszen feleségével, a szintén a zenei életben tevékenykedő Juliet Simmsszel csúnyán összevesztek egy repülőúton – annyira, hogy nejét őrizetbe is vették –, ráadásul még közös kisbabájukat is elveszítették, így volt mit feldolgozniuk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek