Starity

Vin Disel bízik abban, hogy Paul Walker büszke lenne az új Halálos iramban-filmre

2017. április 10. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Idén ősszel már négy éve lesz annak, hogy a népszerű franchise-ban Briant alakító színész életét vesztette egy autóbalesetben.

hirdetés

2015-ben került a mozikba a Halálos iramban 7. része, mely egyben a franchise utolsó olyan installációja volt, amiben Paul Walker is szerepelt. A színész ugyanis 2013-ban, a film forgatása alatt elhunyt – hiányát testvéreivel és a CGI adta lehetőségekkel pótolták. A filmsorozat legújabb része hazánkban csak csütörtökön kerül a mozikba, amihez a meglévő stábon túl olyan sztárvendégek csatlakozta, mint Helen Mirren, Scott Eastwood, Charlize Theron és Kurt Russell, de még nekik sem sikerült pótolniuk a Paul által hátrahagott űrt.

A színész talán Vin Dieselnek hiányzik a legjobban, hiszen ők ketten olyanok voltak, mint a testvérek – Diesel most kétéves kilányát is Paul után nevezte el Pauline-nek.

hirdetés

Amikor kétségeim támadnak vagy történik valami, szívem szerint felhívnám őt, de sajnos már nem tehetem meg, nincs az életemben. (...) Nem telt el úgy másodperc, perc vagy nap a film készítése során, hogy ne gondoltunk volna testvérünkre, Pablóra. Hogy hogyan szőjük bele a filmbe, hogyan reprezentáljuk, hogyan készítsünk olyasvalamit, amire büszke lenne

– nyilatkozta Vin az elkészült mű kapcsán, aki szerint azért is olyan hitelesek a film családias jelenetei, mert ők maguk is úgy tekintenek egymásra a stábtagokkal, mint családtagokra – ez nem meglepő, hiszen a többség több, mint 15 éve együtt dolgozik a franchise-on.

Nem szerettünk volna csak úgy beleugrani a folytatásba és úgy tenni, mintha minden rendben rendben lenne egy ilyen óriási veszteség után

– tette hozzá a Lettyt alakító Michelle Rodriguez, Ludacris pedig így fogalmazott a nyolcadik film kapcsán:

A legutóbbi filmet Paulért fejeztük be, ezt pedig szeretjük úgy hívni, hogy tőle van. Úgy értem, a jelenléte mindig érezhető lesz és nagyon keményen dolgoztunk, hogy a lehető legjobb filmet készítsük el az iránta való tiszteletünk jeléül, ezáltal tovább víve az örökségét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek