Starity

Eljegyezte kedvesét Kasza Tibi a Nagy Duettben

2017. április 17. 10:10   |   Szerző: Astronomergirl. & simplegirl.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kasza Tibi igazi romantikus alkat. Élő adásban kérte meg kedvese kezét a Nagy Duettben!

hirdetés
Eljegyezte kedvesét Kasza Tibi a Nagy Duettben
Fotó: Facebook / Kasza Tibor

Manker és Tibi már régóta együtt vannak és nagyon boldogok egymással. Épp ezért Tibi úgy gondolta, hogy ideje megkérni a szerelme kezét. Úgy döntött, ezt élő adásban teszi meg, hogy felejthetetlen legyen a pillanat kedvese számára.

A kulisszák mögött mindössze csak három ember tudott róla, így még a műsorvezetőnek és a zsűritársaknak is hatalmas meglepetés volt. A dal éneklése alatt jelent meg a kérő szöveg, amin természetesen a lány elsírta magát. Tibi sem bírta ki könnyek nélkül a romantikus pillanatot.

A párok száma hétről-hétre csökken, tegnap 10 pár állt a színpadra, ám a jövő adásban már csak 9-en lesznek. A harmadik adásban már nem csak 30 és 29 pontot kaptak, így Apáti Bencének és mesterének kellett búcsúzni, bár a zsűri pontjai szerint nem ő álltak a legrosszabbul.

A verseny során egy 26 pontos (Völgyesi Gabi és Sági Szilárd), egy 27 pontos (Hódi Pamela és Jolly), egy 28 pontos (Vincze Lilla és Apáti Bence), valamint hét darab 30 pontos (Stohl Luca és Peller Károly, Ábrahám Edit és Vastag Csaba, Zimány Linda és Oláh Gergő, Mádai Vivien és Csipa, Janicsák Veca és Simon Kornél, Erdei Zsolt és Judy, és Ábel Anita és Emilio) produkció volt látható. A kieső páros egyébként a Hello Lányokkal lépett színpadra, a WellHellotól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek