Starity

Ilyen rossz szokásaik vannak a sztároknak

2017. április 18. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogy nekünk, úgy kedvenceiknek is megvannak a maguk „bogarai” és rossz szokásai, melyeket ha nem is büszkén, de nyilvánosan is vállalnak.

hirdetés

Britney Spears és Olivia Wilde

Rossz szokás: körömrágás

A két szépség ugyanazzal a problémával, a körömrágással küzd már évek óta. Bár mindketten tettek fogadalmakat arra vonatkozóan, hogy leszoknak róla, eddig egyiküknek sem sikerült. Ahogy a többség, úgy ők is vészhelyzetben fordulnak ehhez a pótcselekvéshez.

Sarah Jessica Parker és Halle Berry

Rossz szokás: ajakrágcsálás

A Szex és New York sztárja diszkomfortérzetét szokta levezetni azzal, hogy az ajkait rágcsálja, ami Halle-nek is ismerős szokás, ő szintén így kezeli a kellemetlen helyzeteket. Elmondása szerint ajakbalzsam használatával próbálja leszoktatni magát a rágcsálásról több-kevesebb sikerrel.

Rihanna és Kylie Jenner

Rossz szokás: internetfüggőség

A California King Bed énekesnője el sem tudja képzelni az életét internet és közösségi média nélkül. Korábban ki is vizsgáltatta magát és megállapították nála a súlyos addikciót, amihez az is társul, hogy egyenesen retteg attól, hogy egyszer népszerűtlen lesz. Kylie helyzete sem jobb: ő sem tudna már élni a közösségi oldalak és az onnan felé áradó szeretet és csodálat nélkül. Egy interjúban elárulta, hogy a közösségi médiának és a gyerekként őt ért sérelmek miatt kapott rá a szépészeti beavatkozásokra.

Barbra Streisand és Mila Kunis

Rossz szokás: imádják a gyorséttermi kosztot

Bár a hírességek többsége az egészséges életmódot hirdeti, Barbra és Mila ennél távolabb nem is állhatna. Előbbi imádja a fánkokat és cukrozott gabonapelyheket, utóbbi pedig inkább a sós finomásokért (hamburger, pizza, hotdog) rajong. Barbra bűnös élvezetének köszönhetően sokszor 10-15 kilót is felszed pár röpke hét alatt, Mila pedig nem titkolja, hogy csak a szerepei kedvéért szokott lefogyni, máskülönben csupa gyorséttermi finomságot fogyaszt.

Lana Del Rey és Katherine Heigl

Rossz szokás: dohányzás

Lana büszkén hirdeti, hogy esze ágában sem áll leszokni a dohányzásról, ugyanis meglátása szerint egy jó reggel egy csésze kávéval és egy szál cigivel kezdődik. Katherine ezzel szemben már számtalanszor megpróbálta letenni a koporsószögnek is csúfolt füstölgő rudakat, a mai napig nem sikerült megszabadulnia rossz szokásától.

Cameron Diaz és Katy Perry

Rossz szokás: beteges tisztaságmánia

A Míg a Jackpot el nem választ színésznője nyíltan vállalja, mennyire finnyás. Ismerősei előtt nem titok, milyen kellemetlenül érzi magát a nyilvános helyeken és mereven elutasítja, hogy ajtókilincshez érjen. Ha mégis ki kell nyitnia egy ajtót, azt rendszerint a könyökével teszi. Katy ellenben a külsejére ilyen kényes – bárhova megy, legalább egy tucat fogkefét visz magával és naponta minimum hatszor mossa meg a fogait a szép mosoly érdekében.

Adele és Jessica Simspon

Rosz szokás: rágózás

Valószínűleg mindannyian egyetértünk azzal, hogy szörnyen illetlen, ha valaki beszélgetés közben is rágógumin kérődzik, hát még ha több ezer ember van körülötte! Adele márpedig nem tud lemondani a rágóról – fellépései közben is folyamatosan rágcsál, ha csak teheti, Jessica pedig a nikotinos gumira van rákattanva, noha soha nem dohányzott.

Helen Mirren és Keira Knightley

Rossz szokás: káromkodás

Az Oscar-díjas Mirren minden bizonnyal úgy érezheti, hogy megengedheti magának, hogy kíméletlenül őszinte legyen, érzéseit sosem rejti véka alá, amivel olykor meg-megsérti szeretteit, munkatársait. Mindazonáltal nem ő az egyetlen, aki csúnyán beszél Hollywoodban: Knightley úrinőhöz nem illően sokszor olyan, mint egy kocsis – az átkozódás annyira beleépült a beszédébe, hogy észre sem veszi, ha káromkodik.

Victoria Beckham és Christina Aguilera

Rossz szokás: vásárlásmánia

Az egykori Spice Girl nem hiába dolgozik a divatiparban, hiszen a ruhák szerelmese, és mint ilyen, évente 150 ezer dollárt (~ 42 millió forint) költ ruhákra. Elmondása szerint, ha meglát egy neki tetsző darabot, több színben és méretben is vesz belőle – kétszer aligha lehet rajta ugyanazt a ruhát látni. X-Tina is hasonló problémával küzd: annyi holmija van, hogy már nem tudja hova tenni.

Jennifer Lopez és Sofía Vergara

Rossz szokás: koffeinfüggőség

Magával a kávézással alapvetően nincs is probléma, ám olykor J.Lo és Sofía is átesik a ló túloldalára és túl sok koffeint visz be a szervezetébe, ami köztudottan nem túl egészséges, bár ki tudja, talán épp ennek köszönhetik el nem múló fiatalságukat.

via Bright Side

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek