Élet a halál után – hiedelmek és halálközeli élmények

A halál, avagy Nagy Ismeretlen, a legnagyobb misztérium és rejtély. Ősidők óta izgatja az embert a kérdés: mi történik tudatunkkal, miután testünk életfolyamatai megszűnnek. A cikkben a halált övező hiedelmekről és valós halálközeli élményekről olvashattok.

hirdetés

Az emberi élet két végpontja a születés és a halál. A mi kultúránk az előbbit egyértelműen pozitívnak tartja: a gyermekének életet adó édesanyának gratulálunk, a születésnapunkat partival és tortával ünnepeljük. A halált azonban borzalmasnak, az elképzelhető legnagyobb tragédiának tartjuk. 

„A rab madár szabadulása a kalitkából”

Az ősi kultúrák pont így vélték. Szerintük a születéssel földi élet kezdődik, de nem úgy általában az élet, hiszen már előtte is léteztünk! A földi születést ők egyfajta büntetésként értelmezték, amelynek során kikerülünk eredeti, igazi otthonunkból, amely nem ez az anyagi sík, amelyben most élünk.

A régi misztikus tanok egybehangzón azt állítják: az ember igazi hazája egy magasabb rendű szellemi dimenzió, így a születéssel kapott testi létünk csak egy ideiglenes állapot, amely az eredeti helyzetünkhöz képest bukást, veszteséget jelent.

Ebből következik, hogy a régi kor emberének hitrendszerében a halál sem volt akkora tragédia, mint a mai világban. Hiszen, ha a születéssel messze kerülünk igazi otthonunktól, és a testi léttel egy alacsonyabb szintű állapotba jutunk, akkor a halálunkkal mindent visszanyerünk. Így az élet vége nem a pusztulás, hanem a test bilincséből való kiszabadulás – Platón, a híres ókori görög tudós szerint olyan, mint amikor kinyitják a kalitka ajtaját, és a raboskodó madár újra szárnyalhat az égbolton. Az, hogy a halál semmiképp sem jelent megsemmisülést, a kb. száz évvel ezelőtti Európában is természetes volt az emberek számára, és a mai hagyományos társadalmakban még ma is szilárdan tartja magát ez a tézis. Ám a Nyugaton teret nyert materializmus ezt hevesen tagadja, elterjesztette azt, hogy a halállal a tudatunk is kialszik. 

A materialisták tehát élből elutasítják azt, hogy az emberben bármiféle energia működne. Szerintük ugyanis testünk nem több, mint egy hústömeg, amely csupán biokémiai folyamatok összességéből áll, tudatunk pedig ezek „terméke”. Ennek fényében nem meglepő, ha a materialista szemléletmódú emberek a halált félelmetesnek, borzalmasnak és undorítónak tartják. Így még belegondolni is hátborzongató, hogy mi is történik testünkkel a koporsóban, amelyet egy életen át megszoktunk, többé-kevésbé meg is szerettünk, azonosítottunk önmagunkkal. Elterjedt a teljes szkepticizmus is, mondván: akár van valami odaát, akár nincs, úgysem fogjuk megtudni, amíg meg nem halunk! Ezért is nagy csapás mind a szkepticizmusra, mind a materializmusra nézve az a tény, hogy vannak emberek, akik “túlélték” saját halálukat, így el tudták mondani, mi is van "odaát"...

Ilyen tipikus esetek például, amikor műtét közben hirtelen komplikációk lépnek fel, a beteg a klinikai halál állapotába kerül, testen kívüli élményt él át – látja, ahogyan az őt operáló orvosok küzdenek az életéért, a szomszédos műtőben folyó eseményeket, a kórház más helyiségeit, a többi beteget ágyukban fekve. Vagy éppen a baleset során fellépő klinikai halál állapotába jutva az illető elhunyt rokonaival, barátaival találkozik, többségük pedig egy felszabadult, csodálatos élményként írja le ezt az állapotot. A klinikai halál állapotában nincs szívverés, viszont az agyi tevékenységek nem szűnnek meg.

Az ismert magyar agykontroll-oktató és orvos, Dr. Domján László egy webináriumon mesélte el a következő történetet: egy kedves barátja nagy sebességgel hajtott autójával, amikor súlyos balesetet szenvedett. Kiemelkedve testéből először évekkel azelőtt elhunyt édesapjával találkozott, aki azt mondta neki, hogy még dolga van a Földön, menjen vissza. Ezután egy templomszerű helyre került, ahol elmondása szerint magával Istennel találkozott. Az egész élmény szeretetteljes és csodálatos volt. Egészen gyötrőnek élte meg, ahogyan a lelke visszagyömöszölődött a börtönszerű testébe, miközben az orvosok újraélesztették őt. 

Az idegsebész kalandjai a túlvilágon

A Harvard Egyetem orvosprofesszora, Dr. Alexander Eben 2008-ban, egy napon egyik percről a másikra rosszul lett, heves fejfájásra panaszkodott. Kómába esett, és megállapították, hogy vírusos eredetű agyhártyagyulladást kapott. Hét napig nem tért magához. Ez idő alatt tudata elvált a testétől, különböző, számunkra még ismeretlen dimenziókba tett utazásokat. Az orvos kihangsúlyozta, hogy tudata nemhogy nem semmisült meg, hanem extrém módon élessé vált, oly mértékben, hogy ehhez képest az élő ember tudata tűnik tompának és felületesnek. 

Élményeiről az orvos könyvet is írt, A mennyország létezik címmel.

hirdetés