Starity

Afrikai árvát vett magához Thomas Rhett és felesége

2017. május 13. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Izgalmas időket él jelenleg a Die A Happy Man előadója és felesége, hiszen családjuk rögtön két poronttyal bővül.

hirdetés

Február közepén írtunk arról, hogy az első közös kisbabáját váró sztárpár magához vesz egy afrikai árvát, így családjuk egy éven belül két csemetével is bővül. A szerelmesek már 2015-ben elkezdték lányuk örökbefogadási folyamatát, akit egy ugandai kiruccanásuk során ismertek meg. Időközben azóta kiderült, hogy első biológiai gyermekük is úton van, aki szintén kislány lesz.

Thomas Rhett az Instagramon hozta nyilvánosságra, hogy több, mint egy éves procedúra után végre hazavihették adoptált lányukat, a 18 hónapos Willát, aki a képek tanúbizonysága szerint nagyon jól érzi magát újdonsült családja körében.

Amikor a reptérre tartottunk Willával, az olyan volt, mintha karácsony lenne

– nyilatkozta a frissen apává vált apuka a People-nek, melyre felesége, Lauren ekképp reflektált:

Olyan volt, mint egy álom. Régóta ábrándoztam már arról, hogy végre egy kontinensen leszünk. Olyan érzésem van most, mintha mindenki ott lenne, ahol lennie kell.

Alig hiszem el, hogy a lányunk végre itthon van. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki nap mint nap imádkozott ezért az édes kislányért

– írta nemrég a Twitteren Rhett.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek