Starity

Kőhalmi Zoltán fellépésén elment az áram

2017. május 24. 21:09   |   Szerző: Claire12

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kőhali Zoltán múltkori kiskunlacházi fellépésén elment az áram negyed órára. Ennek ellenére a humorista nem esett kétségbe.

hirdetés
Kőhalmi Zoltán fellépésén elment az áram

Mikor elment az áram Kőhalmi a közönségét nyugotnak látta, főleg, hogy semmit nem látott belőlük.

Rögtön foglalkozott velük a műv ház igazgatónője: mondott pár szót a nézőknek, és mindenkit biztosított róla, hogy van aggregátoruk. Ez engem nem igazán nyugtatott meg, és szerintem nem kellett volna elárulnom a közönségnek, hogy nem tudom, mi az az aggregátor

– mesélte a stand-upos, aki szerint úgy hangzik ez, mintha egy veszélyes állat vagy egy agresszív munkás lenne. 

Az áram kimaradási idő alatt megpróbálta bekiabálni a termet és egy ideges technikustól kaptt egy fekete zseblámpát, amit a fehér hólapáthoz hasonlított. Már el is gondolozott egy ilyen elem lámpa beszerzésén csak lefesti neonzöld foszforeszkáló festékkel. 

Egyébként  hasznos tárgy, mivel jóval könnyebb, mint egy aggregátor

– vicceskedett a Karithy-gyűrűs humorista a Dumaszínháznak, és elgondolkozott azon, hogy lecseréli a mikrofont zseblámpára.

Egyébként már került hasonló vészhelyzetbe, mikor augusztus 20-án lépett fel és a lába mellett kötött ki egy füstőlő fémdoboz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek