Hurts: szeptember végén jön a negyedik lemez!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan érkezik a népszerű együttes új lemeze, amit jó maguk jelentettek be.


Bejelentette új lemeze megjelenési dátumát a július 15-én a velencei EFOTT 2017 fesztiválon fellépő Hurts. A Desire szeptember 29-i megjelenését egy európai turnéval is megkoronázza a duó, ám ott már nem szerepel magyar helyszín a dátumok között.
Immáron 7 éve annak, hogy a világ felfigyelt a Hurts bemutatkozó dalára, a Wonderful Life-ra, valamint az első albumra, a Happiness-re. Azóta a páros meghódította a kontinenst, a 2013-ban megjelent Exile-on és a 2015-ös Surrender anyagokon olyan slágereket találunk, mint a Stay vagy a Some Kind of Heaven, a lemezeik rendre a Top 10-be kerültek a slágerlistákon, és csak 2016-ban közel 100 000 koncertjegyet adtak el, amivel az évtized egyik legsikeresebb brit zenekarává nőtték ki magukat.
Nagy örömmel jelentjük be a Desire érkezését
– áll a csapat közleményében.
Ez az album tele van szenvedéllyel, fájdalommal és vággyal. Néhány új dalnál egyenesen azt érezzük, hogy soha korábban nem írtunk még ennyire jó témákat
A Theo Hutchcraft és Adam Anderson alkotta páros április végén adott először ízelítőt a készülő anyagról: a Beautiful Ones klipjet – amely az egyéniségeket ünnepli, és amelyet mára több mint 1.6 millióan láttak – maga Theo írta, ráadásul a főszerepet is magára vállalta.
A Hurts rendszeresen koncertezik Magyarországon, tavaly például a Strand Fesztiválon jártak, de 2017-ben sem kell nélkülözniük őket a hazai rajongóknak, mivel július 15-én az EFOTT-on lépnek fel. A Desire megjelenését egy alapos európai körút is kíséri majd, de ebben nem szerepel magyar dátum. Magyarországhoz legközelebb majd november 18-án Pozsonyban, vagy november 27-én Bécsben lehet majd meghallgatni a briteket.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.