Starity

Nyilvánosságra került a titok: Szakításuk előtt Chris Brown meg akarta kérni Rihanna kezét

2017. június 09. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekes az életéről készült dokumentumfilmben, a Welcome to My Life-ban vallott arról, milyen szándékai voltak annak idején RiRivel.

hirdetés

Chris Brown nevét körülbelül 2009 óta kapcsolják össze az erőszakos természettel, ugyanis ekkor történt, hogy az énekes durván elbánt akkori barátnőjével, Rihannával. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek milyen előzménye volt, és hogy Chris azt tervezte, megkéri az énekesnő kezét, aki egyébként az ütlegelés után nem sokkal szakított vele.

Chris életrajzi filmjében beismerte, hogy Rihannához fűződő kapcsolata volt az első igazán komolyabb viszonya, olyannyira, hogy neki mondta ki először a szeretlek szót is. A pár titokban már nyolc hónapja randizott, amikor 2007-ben felvállalták szerelmüket. Bár akkor még 20 évesek sem voltak, Chris komoly terveket dédelgetett: meg akarta kérni RiRi kezét, de mielőtt ezt megtette volna, megosztotta vele titkát, ami akkor már régóta nyomasztotta.

Hogy mi volt ez a titok? Chris bevallotta Rihannának, hogy kapcsolatuk elején volt egy nő, akivel együtt dolgozott, és bár korábban kötötte az ebet a karóhoz, miszerint szigorúan csak munkakapcsolat volt köztük, végül beismerte, hogy mégis összemelegedtek egymással. Bár a titok feledésével Chris úgy érezte, könnyített a lelkén és leomlott köztük az utolsó fal is,  a valóságban nem így volt: Rihanna féltékennyé és gyanakvóvá vált, ami megmérgezte a kapcsolatukat.

2009-ben a Grammy-gála előbuliján aztán az említett hölgy, akivel Brownnak viszonya volt, odament az asztalukhoz, hogy köszönjön nekik, de bár ne tette volna! Az énekesnő ugyanis teljesen kiakadt, könnyekben tört ki, és végül óriásit balhéztak Chrisszel, ami odáig vezetett, hogy a férfi kezet emelt rá. A többi pedig – ahogy mondani szokás – már történelem.

Ki tudja, talán ha Chris elhallgatja Rihanna elől hűtlenségét, talán ma már boldog házasságban élnének vagy esetleg elváltak volna?!? Ennek eldöntését a képzeletetekre bízzuk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek