Bejött a csel: Taylor Swift 1989-jára többen voltak kíváncsiak, mint Katy Perry Witnessére
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor ismét felülkerekedett Katyn – korábbi dalai többeket érdekeltek, mint Katy újdonságai.

Katy Perry alig több, mint egy hete jelentette meg Witness címet viselő legújabb stúdiólemezét, ráadásul ugyanazt a napot választotta Taylor Swift arra, hogy három év után visszatérjen a streaming szolgáltatókhoz. Már akkor sejteni lehetett, hogy a döntés nem volt véletlen – Tay állítólag ekképp próbálta szabotálni sikerét, és mint kiderült, be is jött a csel! 2014-ben megjelent 1989 címet viselő korongjára többen voltak kíváncsiak, mint Katy új nagylemezére, a Witnessre, melyet egy négynapos livestream keretein belül népszerűsített.
Az ONTD úgy tudja, hogy a 1989-ra kilenc nap alatt több, mint 100 millióan kattintottak, Katy ezzel szemben igencsak alulmaradt – a Witnesst máris nagy bukásnak tartják a kritikusok, annál is inkább, hogy csak a 17. helyig jutott streamelések tekintetében az Egyesült Államokban, ez pedig nagyon alacsony teljesítmény ahhoz képest, hogy ez Katy első albuma a 2013-as Prism óta.
via Seventeen

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.