Starity

Korábbi szerelmei csalódást okoztak Lolának

2017. június 20. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A még ma is nagyon fiatal énekesnő idetova több, mint 15 éve van a köztudatban, de mint kiderült, még a hírnév sem vonzóerő a férfiak számára annyira, hogy kitartsanak mellette.

hirdetés

Lola a Micsoda Nők! című műsorban vendégeskedve vallott arról, hogy korábbi szerelmei közül sokan hűtlenek voltak hozzá együttjárásuk idején, ennek köszönhetően pedig jelenlegi párjának is nehezen szavazott bizalmat. Bence azonban igyekezett segíteni neki leküzdeni ezeket a bizalmi problémákat, és mondhatjuk, hogy sikerrel is járt, hiszen évek óta boldog párkapcsolatban élnek, és rövidesen oltár elé is állnak majd.

Nagyon sok párom – akik régebben voltak, egy-két kivétellel –, megcsalt. Akikkel azt gondoltam, hogy hű, de nagy a szerelem! Most élek már egy olyan kapcsolatban, hogy ezt végre el tudom engedni. A párom azt mondta, hogy Ne vetítsd rám ki, amit veled más csinált! Én ezt nem csinálom meg veled!, de én még ennél a kapcsolatnál is remegtem két évig, hogy megy bulizni, mi lesz

– nyilatkozta Lola.

Fotó: TV2

via Bors

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek