Starity

Nyilvánosságra került az Arch Enemy új lemezének borítója

2017. június 22. 15:03   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben kerül majd az üzletek polcaira a svédek legújabb albuma, melynek borítóját a közelmúltban tették közzé.

hirdetés
Nyilvánosságra került az Arch Enemy új lemezének borítója
Fotó: Tim Trockoe

Nemrégiben derült ki, hogy az immáron Alissa White-Gluz vezette metálegyüttes ősszel dobja piacra legújabb stúdiólemezét, ami a Will To Power elnevezést kapta. A szeptember 8-án megjelenő korongról az együttes úgy nyilatkozott, hogy ez a kiadvány minden szempontból sokkal nyitottabb és másabb lesz, mint elődjei.

Az újdonság borítójáról nemrég lehullott a lepel, amit Alex Reisfar tervezett a svéd zenekarnak, Michael Amott gitárossal karöltve.

Nagy örömmel dolgoztam Alex Reisfarral a Will To Power borítóján, mivel az ábra rögtön megragadta azt a koncepciót és hangulatot, amit az albummal szeretnénk kinyilvánítani. Sokszor beszélgettünk a kétéltű dolgokról, mint például az emberi törekvés, hogy ez lehet kreatív és gyönyörű, de egyben sötétté és erőteljesebbé is válhat. Alex egy olyan erős képet festett az elképzeléseinkről, ami sok érzést vált ki

– idézi Amott szavait a Blabbermouth.

A kiadvány borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek