Starity

Új projekten dolgozik Tuomas Holopainen és Johanna Kurkela

2017. június 27. 08:08   |   Szerző: TarjaNightwish

A Holopainen házaspár ismét közös projekten dolgozik, melyben Troy Donockley is közreműködik.

hirdetés
Új projekten dolgozik Tuomas Holopainen és Johanna Kurkela

A Holopainen házaspárnál nem újdonság, hogy együtt dolgoznak, hiszen Tuomas első szólólemezén is közreműködött Johanna, továbbá a zenész is készségesen támogatja felesége szólólemezeit. A pár ezúttal egy közös formációt alapított, ami az Auri elnevezést kapta és Troy Donockley-vel kiegészülve alakult meg.

Első korongjuk 2018 őszén kerül majd az üzletek polcaira, ami Tuomas lemezéhez hasonlóan mesébe illő dalokat fog tartalmazni. Első daluk egyébként még 2011-ben született meg, ami az Aphrodite Rising elnevezést kapta, és eme tétel sarkallta őket arra, hogy valamit közösen alkossanak.

A csapatban egyébként mindenki kiveszi részét mindenből, hiszen Johanna énekel és furulyázik is egyben, Tuomas a billentyűkért és a háttérénekért lesz felelős, ami azért is nagy szó, mivel a Nightwish frontemberét immáron tizennyolc éve nem hallhattuk énekelni. Troy az éneklés mellett több hangszert is megszólaltat majd, ezzel különleges hangzást adva a készülő tételeknek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek