Starity

Wintersun: Így fest Jari Mäenpää a mikrofon mögött

2017. június 30. 06:06   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A finn zenész az év elején döntötte el, hogy ezentúl csakis kizárólag az éneklésnek és a dalszerzésnek szenteli az életét.

hirdetés

Fotó: Instagram / Jari Mäenpää

Az Ensiferum egykori frontembere az év elején jelentette be, hogy több mint húsz év elteltével leteszi a gitárt és ezentúl csakis az éneklésre fókuszál. Ebből adódóan a csapatnak új gitárosra volt szüksége, akit meg is találtak Asim Searah személyében, aki már túl is esett első fellépésén, mint a Wintersun új tagja.

A finn formáció öt év kihagyás után júliusban dobja piacra legújabb stúdiólemezét, a The Forest Seasonst, melynek népszerűsítő turnéja során a magyar rajongókat is meglátogatját. A srácok azonban ez idő alatt sem unatkoznak, hiszen máris hivatalosak a nyári metálos fesztiválokra, melyek egyikéről már egy teljes felvétel is megtekinthető.

A Nummirockon való fellépés nem csak Asimnak volt különleges, hanem a zenekar alapítójának, Jarinak is, hiszen ez volt az első olyan előadás, ahol már gitár nélkül lépett színpadra. A sokoldalú zenész látszólag sokkal felszabadultabban mozgott hangszere nélkül, mindazok ellenére is, hogy a rajongók számára időbe telik majd megszokni szőke hajú kedvencüket egy szál mikrofonnal a kezében.

Ahogyan fent említettük, a koncertről felvétel is készült, melynek nyitódala, egy vadonatúj tétel, az Awaken From The Dark Slumber (Spring) című szerzemény lett, ami a jövő hónapban megjelenő korongon szintén elsőként hallgatható meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek