Taylor Momsen: „Teljesen őrült vagyok!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor Momsen sok ember szerint az őszinteségről híres. Ezúttal is elmondta a véleményét, de ezúttal saját magáról és a viselkedéséről.


Taylor Momsen a szókimondásról, őszinteségről híres, de magát úgy látja, mintha a mélyvízben lenne. Egy interjúban ezeket mondta a GG, TPR csillaga: „Látom magamat és a viselkedésemet. És tudom, hogy ez teljesen őrült dolog! Teljesen szeszélyes vagyok. De ne értsétek félre, mert jól érzem magam a bőrömben.”
Szót ejtett a turné alatti viselkedéséről is: „Nos, a színpadon próbálok teljesíteni, így beleadok mindent. Az egy másik énem. Úgy értem. reggel nem sétálok ki sztriptízcipőben a szobámból! Próbálok egyedi lenni 17 évesen is! Nem elemzem magam, nem hasonlítom magam másokhoz” – mondta Taylor.
Nos igen. Ez egy elég őszinte megnyílvánulás volt, de az amerikai szülők így is fel vannak háborodva Taylor viselkedésén. Szerintük ez teljesen elfogadhatatlan egy 17 éves lánytól. De azzal sokak egyetértenek, hogy a vadóc viselkedés után nőtt a rajongók száma.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Fura dolgot vettek észre.