Tiszta anyja ez a lány! Így fest Tarja kislánya a mikrofon mögött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tarja 2012-ben adott életet férjével, Marcelo Cabulival közös gyermekének, aki évről évre egyre aranyosabb, és fellelhetők rajta édesanyja vonásai is.

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy az ifjabbik Turunen mennyire imádni való teremtés, hiszen ötéves létére már három nyelven is beszél (finn, spanyol, angol), de hamar megmutatkozott a zene iránti szeretete is. A kicsi egyébként – a Tarja által megosztott fotók alapján – édesanyja nyomdokain haladva szintén a zenében érvényesülhet majd a közeljövőben, hiszen nem egyszer láthattuk már őt mikrofonnal a kezében, vagy épp a dobok mögött tevékenykedni.
A Nightwish egykori énekesnője egy interjú során mókásan ugyan, de eljátszott a gondolattal a lánya jövőjét illetően, így nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy csemetéje hozzá hasonlóan a zeni pályán találjon hivatásra, mely döntésben készségesen támogatná. Mindazonáltal 2013-ban Naomi már beírta magát a metálzene történelmébe, ugyanis az évben jelent meg Tarja Colours In The Dark című lemeze, melynek borítóján Naomi pici kézlenyomata is fellelhető.
Ahogyan arról már tegnap is hírt adtunk, a finn szépség csupán néhány hét elteltével már el is készült új lemezével, ami még idén a boltok polcaira fog kerülni. Mindezeken felül, úgy tűnik, hogy Naomi személyében már egy megfelelő duettpartnert is talált a dalok felénekléséhez - legalábbis erről árulkodik a néhány órája megosztott fotó az Instagramon. A kislányt egyébként már most a metálzene új királynőjeként emlegetik a vokalista rajongói, így nincs kizárva, hogy a közeljövőben már négy Turunen állhat színpadra egymás oldalán.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.