41 éves korában elhunyt Chester Bennington, a Linkin Park frontembere
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Linkin Park élén ismertté vált zenész holttestére ma reggel talált rá felesége.

Néhány perce hozta le a külföldi sajtó, hogy elhunyt Chester Bennington. Az énekes felakasztotta magát, holttestére felesége talált rá a reggeli órákban Los Angeles-i otthonukban. Chesternek két házasságából hat gyermeke született, rokonain túl barátai, zenésztársai és az egész szakma gyászolja.
A még csak a negyvenes évei elején járó énekesnek köztudottan alkohol- és drogproblémái voltak, és már a múltban is küzdött depresszióval. Az öngyilkosságtól, mint végső megoldástól soha nem zárkózott el, ráadásul közeli barátságot ápolt a közelmúltban elhunyt Chris Cornell-lel, aki szintén önkezével vetett véget életének. Pályatársa halála őt is nagyon megrázta.
Munkássága során több zenekarban is kamatoztatta tehetségét, ám a legnagyobb sikereket kétségkívül a Linkin Park élén érte el – összesen hét korongot készített az együttessel, a legutóbbi májusban került a lemezboltok polcaira One More Light címmel, melyet nemrég hazánkban is népszerűsítettek a VOLT fesztivál keretein belül.
Nyugodjon békében!
Az öngyilkosság nem megoldás a problémákra! Ha úgy érzed, segítségre szorulsz vagy nem találsz kiutat egy helyzetből, kérj segítséget a krízishelyzetben lévők részére fenntartott, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámon!
via TMZ

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.