Izgalmas előzetes érkezett az Egyszer volt, hol nem volt új évadához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ősszel kerül majd a képernyőkre a sorozat hetedik évada, melyhez órákkal ezelőtt megérkezett az első felvezető.

Korábban már elárultunk némi érdekességet a sorozat folytatásával kapcsolatban, melyben többek között az is kiderült, hogy mely karakterek távoznak, és melyek azok akik továbbra is a képernyőkön maradnak. Már akkor felröppentek a szóbeszédek arról, miszerint új karakterekkel bővül majd a stáb, később azonban megerősítették, hogy valóban így van, és öt, már jólismert színésznő fog csatlakozni az Egyszer volt, hol nem volt hetedik szezonjához.
A folytatásban látható lesz majd Az uralkodónő, valamint a Teen Wolf sztárja, Adelaide Kane, Gabrielle Anwar, Dania Ramirez, Mekia Cox, valamint Rose Reynolds is. Mindezeken felül, azt is megtudhattuk, hogy Gabrielle és Dania állandó szereplője lesz a sorozatnak, a többi karakter viszont csak időnként bukkan majd fel. Sokakat már akkor is foglakoztatott a gondolat, hogy vajon ki lehet Lucy édesanyja, a kérdés azonban nem maradt sokáig megválaszolatlan, ugyanis kiderült, hogy Henry feleségét Dania fogja életre kelteni, aki egyben Hamupipőkeként is kamerák elé áll majd.
A széria egyébként október hatodikán ülteti majd a nézőket a képernyők elé, néhány órája pedig megérkezett az első betekintő, melyből megtudhattuk, hogy a történelem megismétli önmagát. A sorozat első évada azzal nyitott, hogy Henry bekopogott Emmához, mondván, hogy ő a fia, majd évekkel később Lucy is hasonlóképp közölte apjával a nagy hírt, miszerint ő a csemetéje. Mindezeken túl, ismét dúlni fog a harc a gonosz és a jó között, ami minden kétséget kizáróan izgalmakkal teli jelenteket fog tartalmazni.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.