Starity

Hét éve alakult meg a One Direction: ennyit változtak a tagok!

2017. július 24. 16:04   |   Szerző: Glamster

Hét éve alakult meg generációnk legnagyobb fiúbandája, amelyet a szüneten lévő tagok is megünnepeltek – igaz, külön-külön.

hirdetés
Hét éve alakult meg a One Direction: ennyit változtak a tagok!
Fotó: Billboard

Július 23-án formálták meg a brit X-Faktorban a One Direction nevű formációt. 2010-ben még a mentorok sem sejtették, hogy évtizedünk legsikeresebb fiúbandáját hozták létre, amelynek tagjai megelőzően szólóban jelentkeztek.

Öt no1 album, 20 top 100-as dal, 28 millió eladott kislemez csak az USA-ban, több, mint 3,5 milliárd YouTube-megtekintés, számtalan díj (178 db egészen pontosan) – többek között BRITs (6db), American Music Award (7 db), MTV EMA (11 db), Billboard Music Award (5 db), MTV VMA (4 db), Teen Choice's Awards (27 db) – hét év után külön folytatják karrierjüket meghatározatlan időre. Előtte még 2013 áprilisára a világ leggazdagabb 21 év alatti fiatalai közé kerültek mintegy 41,2 millió dollárral. 2014-ben a Forbes listáján már a második helyen álltak, 2015-re pedig ez a szám 130 millióra nőtt, 2016-ban pedig 282 millió dollárral zárták az évet.

hirdetés

A One Direction számos tekintetben lekörözte nagy elődjét, a Beatlest is, miután Perfect felvételük a 10. top 10-es kiadott daluk lett. (Billboard) Öt könyvet, jó pár parfümöt, és három mozifilmet is a magukénak tudhatnak (Up All Night: The Live Tour, One Direction: This Is Us, One Direction: Where We Are - The Concert Film).

A banda 2015 decemberében History felvételükkel búcsúzott el a kitartó és lojális fanbázisától, a tegnapi nap folyamán mégis „megemlékeztek” az elmúlt időről.

Kapcsolódó cikk: Hat éve alakult meg a One Direction

Nézzük, mennyit változtak az évek során!

1. Louis Tomlinson

#7YearsOfOneDirection wow, hová repült az idő ! Minden szeretetem a srácok és természetesen a rajongók felé küldöm ! Köszi, hogy itt vagytok :)

Louis-nak a hónapban jelent meg első szóló munkája Back to You címmel Bebe Rexha énekesnővel, amit Steve Aokival a Just Hold On előzött meg 2016 decemberében. Azt a felvételt édesanyja halálos betegsége inspirálta, így keserű szájízzel adta elő az X-Faktorban. Nagylemeze már majdnem elkészült, és hamarabb érkezik, mint várnánk – ezt ígérte, legalábbis.

2. Niall Horan

7 év. Woowwww! Köszönök nektek mindent. Megváltoztattátok az életemet.

A This Town után nemrégiben a Slow Hands felvétellel tért vissza, amivel egészen őszig tervezi járni a rádiókat, így hetek óta megtalálható az amerikai iTunes top 10-ben. Októberben érkezik első nagylemeze, illetve meghirdette önálló turnéját is, amire négy nap alatt elkelt az összes jegy. Horan egy levélben osztotta meg rajongóival, hogy 2018-ban is útnak indul.

3. Liam Payne

#7YearsOfOneDirection Wow! Micsoda fantasztikus utazáson voltunk. Külön köszönet a rajongóinknak, hogy itt vannak. Minden nap inspiráltok.

Liam jelentkezett utoljára szóló anyaggal: a Strip That Down bár eladások tekintetében nem jeleskedik, streamelésben viszont hasít a nyár egyik legpörgősebb felvétele. Nemrégiben Zedd-del közösen kiadta a Get Low dance hangzású kislemezt, amivel több helyen fel is léptek már. Turnét és albumot Payne is tervez – konkrét dátumról azonban még hallgat.

4. Harry Styles

1. Köszönöm.
2. Köszönöm.
3. Köszönöm.
4. Köszönöm.
5. Köszönöm.
6. Köszönöm.
7. Köszönöm.
Szeretlek. H

Styles pop-rock, önmagáról elnevezett, brit hangzású nagylemeze az idei év egyik legjobb kritikáit kapta, Sign of the Times kislemezét pedig vették, mint a cukrot, megdöntve Adele rekordját – mindkettővel meglobogtatva a Grammy-jelölést. Első, 2017-es világ körüli turnéjára öt percen belül elkelt az összes jegy, második, 2018-as aréna-felvonására pedig már az elővásárlás napján. Ha ez nem lenne elég, akkor rajongóinak a mozi vásznakon is visszaköszön július végétől: nem kisebb filmben kapott szerepet, mint a Dunkirkben, aminek rendezője maga Christopher Nolan volt.

5. Zayn Malik

Nem meglepő módon Malik nem emlékezett meg a banda megformálásáról, hiszen jó maga önszántából kilépett 2015 márciusában. PillowTalk slágerét csak a 2017-ben kiadott I Don't Wanna Live Forever betétdallal tudta felülmúlni Taylor Swift oldalán. Still Got Time kislemeze a top 100-ba sem került be, így Malik elvonult a zenei élettől határozatlan időre, és a divattervezésre koncentrált: a hónapban jelent meg első Versace kollekciója, és megkapta második VOGUE címlapját is. Japánban meghirdetett fellépéseit viszont lemondta, arra hivatkozva, hogy második nagylemezének készítésére koncentrál, így a Mind of Mine-t hamarosan újabb korong követheti. Viszonyát Liam Payne-nel és Louis Tomlinsonnal rendezte, a többiekkel nem megerősített.

 

Melyik tag átalakulása a legütősebb?
Louis Tomlinson
Niall Horan
Liam Payne
Harry Styles
Zayn Malik
Viccelsz? One dream, one band, one direction! Mindenkié!
Do Riddles
 
 
 
 
 
 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek