Starity

Ittas vezetés miatt letartóztatták az egykori Disney-sztárt

2017. július 31. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 28 éves színész a megengedettnél jóval több alkoholt fogyasztott és úgy ült volán mögé.

hirdetés

Az ET tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy Brandon Mychal Smith csuklóján ittas vezetés miatt csattant a bilincs. A színészt helyi idő szerint július 23-án, reggel 7 óra 40 perckor, Burbankben kapcsolták le a rendőrök, miután nem állt meg egy piros lámpánál. Természetesen az ilyenkor kötelező szondáztatás sem maradt el, ami kimutatta, hogy a színész véralkoholszintje a megengedettnél kétszer magasabb volt. A történteket követően Brandont rács mögé dugták – néhány óra múlva 15 ezer dollár (~ 3.8 millió forint) óvadék ellenében távozhatott.

Brandon egyébként kisebb szerepekből lehet ismerős. Karrierjét 1999-ben kezdte A csaj nem jár egyedülben, később főként sorozatokban játszott, mint amilyen a Nincs mese; a Phil a jövőből; a Sonny, a sztárjelölt; a So Random!; a Gázos páros és a Sweet / Vicious, de rajongói tavaly a Nagyfater elszabadul című vígjátékban is láthatták.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek