Emma Roberts is játszani fog az Amerikai Horror Story új évadában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A horrorsorozat kreátora hozta nyilvánosságra, hogy a 26 éves színésznő visszatér a képernyőkre.

Nézzétek, ki bukkant fel a Cult [a sorozat hetedik évadának alcíme – a szerk.] forgatásán, aki ráadásul elbűvölő és akcióra kész!
– írta Ryan Murphy az Instagramon a lenti kép mellé, melyen Emma Robertset láthatjuk egy késsel a kezében.
A színésznő már veteránnak számít, hiszen a harmadik és a negyedik évadban is szerepet játszott – előbbiben Madisont, utóbbiban Maggie-t alakította. Jó hír, hogy Emma nem csupán a főszereplőt alakító Evan Peterst érkezett meglátogatni, akivel boldog párkapcsolatban él, hanem bejelentette: ő maga is szerepel az új évadban.
Csatlakoztam az #ahscult-hoz, és ti?
– csiripelte ő is az Instagramon.
Az új szezont jelenleg is forgatják Michiganben és mindössze 11 epizódot ölel fel, melynek politikai töltete lesz. A történet állítólag a tavalyi elnökválasztás napján indul, a két főszereplőt pedig a fent említett Peters és Sarah Paulson keltik életre, mellettük pedig visszatér még Cheyenne Jackson, Frances Conroy, Mare Winningham és Adina Porter, valamint újonnan csatlakozott a stábhoz Billie Lourd, Billy Eichner, Colton Haynes, Leslie Grossman és Lena Dunham.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.