Starity

Aaron Carter felvállalta biszexualitását

2017. augusztus 07. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 29 éves énekes a hétvége folyamán vallott arról, hogy egyaránt vonzódik a nőkhöz és a férfiakhoz is.

hirdetés

Aaron Carter mostanában úgy érezheti, folyton magyarázkodnia kell. A közelmúltban például ismét szájára vette a sajtó kóros soványságát, így tiszta vizet öntött a pohárba és bevallotta: étkezési problémáinak hátterében egy komoly betegség, a rekeszsérv húzódik. Néhány héttel később amiatt kellett tisztára mosnia a nevét, mert letartóztatták alkoholos és kábítószeres befolyásoltság alatti vezetés közben, ám elmondása szerint csak marihuánát fogyasztott – azt is legálisan, amit orvosa szorongásos betegsége miatt írt fel számára.

Most egészen más okból írt nyílt közleményt, ugyanis ezúttal azt szerette volna tudatni rajongóival, követőivel, hogy nemcsak a nők iránt érez vonzalmat, a férfiak is megmozgatják fantáziáját. A Twitteren közzétett üzenetben először is leszögezte, hogy olyasmit kíván bejelenteni, ami régóta nehezedik rá, utána pedig bevallotta: 13 éves kora óta érdeklődik mindkét nem képviselői iránt. 17 éves volt – addigra már túlesett néhány kapcsolaton –, amikor sor került első olyan tapasztalatára, ami egy fiúhoz fűzte, akivel nemcsak együtt dolgozott, hanem együtt is nőtt fel.

A bejelentéssel közel egyidőben kiderült, hogy Aaron szakított barátnőjével, Madison Parkerrel, akivel egyébként az Instagramon keresztül ismerkedett meg.

Aaron és Madison a történtektől függetlenül továbbra is szeretik és tisztelik egymást. A döntést közösen hozták meg, és Aaron nemrég közzétett nyilatkozata önmagáért beszél, most pedig visszatér a zenéhez

– üzente a sajtónak az énekes sajtóképviselője.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek