Starity

Szakított Dominic Sherwood és Sarah Hyland

2017. augusztus 19. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dominic és Sarah két évnyi kapcsolat után különvált, pedig milyen szép pár is voltak!

hirdetés

Instagram

Dominic Sherwood és Sarah Hyland 2014-ben ismerték meg egymást a Vámpírakadémia című film forgatásán, ahol szoros barátságot kötöttek. 2015-ben felgyorsultak a dolgok, mikor lencsevégre kapták őket Los Angeles utcáin, ahogy kézenfogva sétálnak és csókolóznak. Később több interjúban arról beszéltek, mennyire szeretik egymást, de egyik álom sem tarthat örökké. Nemrég tudtuk meg, hogy a népszerű sztárpár két együtt töltött év után külön utakon folytatja.

Sarah és Dominic továbbra is barátok maradnak, de a kapcsolatuk zátonyra futott

– nyilatkozta egy forrás az ET-nek.

Instagram

Sarah és Dominic egyébként nemcsak a Vámpírakadémia című filmben játszottak együtt: 2015-ben Dominic egyrészes szerepet kapott a Modern családban, melynek Sarah állandó főszereplője. A sorozat kilencedik évadát nemrég kezdték el forgatni, Sarah jelenleg azon dolgozik. Emellett, Sherwood sorozatában, a Shadowhuntersben Hyland játssza a Tündérkirálynő szerepét, aki a harmadik évadban is visszatér. Reméljük a szakítás – aminek okát nem tudjuk –, nem fogja befolyásolni a közös munkát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek