Starity

Maddie Ziegler attól tart, nem veszik majd komolyan színésznőként

2017. augusztus 23. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 14 éves Maddie-t eddig elsősorban táncosként ismerték rajongói, most azonban a filmvásznon is alkalma adódik bizonyítani.

hirdetés

Maddie Zieglert a legtöbben Sia videóiból ismerhetik, ám a fiatal tehetséget nemrég újabb megtiszteltetés érte az énekesnő által, nevezetesen, hogy szerepet kapott az általa írt, Sister című filmben, így Kate Hudson oldalán játszhat. Nem titok, hogy Maddie nagyon élvezi a kolléganőjével való közös munkát és boldog, hogy ezúttal új oldaláról mutatkozhat meg, ugyanakkor tart is attól, hogy előélete miatt nem veszik majd elég komolyan.

Ez lesz az első alkalom, hogy az emberek színészkedni láthatnak engem, így csak remélem, hogy komolyan vesznek majd és nem könyvelnek el táncosnak vagy mondják azt rám, hogy Ő benne van Sia videóiban és a Csillagképzőben!. Most már színészkedek is, és nem szeretném, ha az emberek úgy tekintenének rám, mint táncosnőre

– nyilatkozta a Mane Addictsnek Maddie, és azt is bevallotta, hogy ha táncra kerül sor, szívesebben táncol csupa ismeretlenek, mint a barátai előtt.

Különös, mert szívesebben táncolok ezer ember előtt, mint a legközelebbi baráti társaságom előtt, mert ők nagyon jól ismernek engem és ez teljesen felstresszel. Az viszont teljesen rendben van, ha egy csapat olyan ember előtt kell produkálnom magam, akik nem ismernek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek