Starity

Két műtét között, betegen rögzítette There’s Nothing Holdin’ Me Back című slágerét Shawn Mendes

2017. szeptember 01. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 19 éves énekes óriási lépésekben menetel előre és sikert sikerre halmoz.

hirdetés

Shawn Mendes áprilisban dobta piacra There’s Nothing Holdin’ Me Back című kislemezét, ami világszerte nagy népszerűségnek örvend. Nemrég elárulta, ki az a különleges lány, aki a dalt ihlette, most pedig arról rántotta le a leplet, milyen körülmények között énekelte fel azt a stúdióban.

Ez igazából egy nagyon-nagyon fura történet. Meg kellett műteni az orrmelléküregeimet, mert elkaptam egy fertőzést. Fura, de nem számít. Los Angelesbe jöttem, mert további két hetet akartam a lemezem írásával tölteni. Végül olyan beteg lettem, hogy újra meg kellett műteni, de az operációt megelőző napon, mielőtt még tudomást szereztem volna arról, hogy beteg vagyok, lementem a stúdióba. Panaszkodtam a hangom miatt, nem is tudva, hogy fertőzött vagyok, és az adta azt a reszelős élt a hangomnak a dalban, amit végül csak felvettünk

– elevenítette fel a történteket Shawn.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek