Starity

Rövidesen új dallal örvendezteti meg rajongóit Sabrina Carpenter

2017. szeptember 01. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Turnéja befejezése után ismét a stúdióban tevékenykedik a Riley a nagyvilágban sztárja.

hirdetés

Sabrina Carpenter igen sokoldalú tehetség. Ugyan még csak most ért De-Tour nevet viselő fellépéssorozata végére, aminek élete legszebb nyarát köszönheti, de rövidesen elkezdi forgatni Angela Thomas A gyűlölet, amit adtál című bestsellerének filmadaptációját, melyben egy mellékszereplőt alakít majd. Mindezek mellett a szőke szépség sok időt tölt a stúdióban is, mivel szeretné rövidesen egy új dallal meglepni rajongóit.

Alapvetően végigturnéztam az egész évet, ami hihetetlen. Őrületes! Végigcsináltuk a nyarat, és ígérem, rövidesen új zenével jelentkezek. Nagyon izgatott és kissé szeleburdi vagyok. Sok újdonság fog jönni

– nyilatkozta sejtelmesen, majd kifejtette, milyen új dalokra számíthatunk tőle.

Azt hiszem, mindig izgalmas valami újnak az eljövetele, és hogy az emberek egy olyan oldalamat ismerhetik meg, amit korábban nem. Számomra minden, amit eddig csináltam különbözött a korábbiaktól [és ez a megújulás jellemzi az új dalokat is].

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek