Hoppá! Rasszista vicce miatt nem sétálhat a VS-shown Gigi Hadid
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Viccet csinált az ázsiaiakból, és elfelejtett bocsánatot kérni: nem látják így szívesen.

Gigi és Bella Hadid is megerősítette, hogy részt vesznek az év egyik leglátványosabb bemutatóján, azonban örömük nem tartott sokáig.
Gigit annyian támadták a videó miatt, amit még Bella posztolt februárban, hogy bejelentése alatt le is kellett tiltania a kommentelés lehetőségét. A többi fotója alatt is elszabadult a pokol...

A videóban a modell felhúzta a szemét, majd nevetni kezdtek, hogy egy buddhára hasonlít. Bár sokak szerint ez egy ártatlan tréfa volt, addig az ázsiai emberek és médiumok szerint rasszista és durva volt:
Ha nem gondolta komolyan, akkor is felvállalhatta volna a tettét, de nem csinált semmit, pedig egyértelműen rengeteg embert megbántott (...) // Nekünk is vannak érzéseink! Még bocsánatot sem kért!
– írta két felhasználó.
A többiek már nem voltak ilyen finomak: elszabadultak a kígyó emojik, a ne gyere Kínába, mert megdubálunk
, az r-betűs jelzők és egyéb sértések.
Így van: az idei show Sanghajban, Kínában lesz Gigi pechjére. Ez az első alkalom, hogy ott rendezik meg a divatbemutatót , azonban a többi angyallal ellentétben a Hadid lányt nem fogadják olyan szívesen...

via Glamour

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.