Starity

Angelina Jolie készen áll visszatérni a filmvászonra

2017. szeptember 05. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 42 éves színésznőt legutóbb két évvel ezelőtt, A tengernél című filmben láthattuk, melyben nemcsak főszerepet vállalt, hanem maga is rendezte a művet.

hirdetés

Angelina Jolie az elmúlt két évet egyrészt a pihenésnek szentelte, másrészt igyekezett összeszedni magát, ugyanis az elmúlt 12 hónap másról sem szólt számára, csak a Brad Pitt-tel való válásról. Mostanra azonban úgy érzi, megerősödött, és szeretne visszatérni a színészkedéshez.

Jelenleg nincs olyan produkció, melynek rendezői feladatait szívesen ellátnám, szóval színészkedni fogok. A családi állapotom miatt kivettem az elmúlt több, mint egy évet, hogy gondját viselhessem a gyermekeimnek. Amikor úgy érzem, itt az idő visszatérni a munkához, képes leszek ismét visszarázódni. Szükségem volt arra, hogy otthon legyek, de remélem, az előttünk álló hónapokban visszatérhetek a munkához

– nyilatkozta a színésznő, akit minden bizonnyal a Demóna második részében láthatunk viszont legközelebb.

via Just Jared

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek