Starity

Anna Faris megszólalt Chris Pratt-tel való kapcsolatát illetően

2017. szeptember 06. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő most adta ki Unqualified című könyvét, melyben szó esik férjéhez fűződő viszonyáról is.

hirdetés

Chris Pratt és Anna Faris egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy elválnak, ami az egész világot letaglózta, hiszen a kívülálló számára a tökéletes párt, az idilli szülőket testesítették meg. A színésznőről sokan úgy gondolták korábban, hogy számára a férje a legjobb barátja, de könyvébben ismét csak hangsúlyozta, hogy egy nőnek igenis szüksége van barátnőkre is élete párja mellett.

Egyszer azt mondták nekem, hogy nincs szükségem szoros barátnői kötelékekre, mert ott van nekem Chris, mint legjobb barát. Szerintem annak ötlete, hogy a párod kell legyen a legjobb barátod, túlhypolt dolog. Hiszem, hogy a partnerünknek egy célt kell szolgálnia, és a barátoknak is mást és mást. Az egyik barátodnak elárulod a titkaidat, a másikat te hallgatod meg. Vagy itt van ez a barátom, akinek kiönthetem a szívemet, ha magányosnak és szomorúnak érzem magam; vagy itt van ez a másik, akivel a munkabeli szarszágokat tárgyaljuk ki. És persze ott van a barátom, akivel együtt nőttem fel és még mindig tartjuk a kapcsolatot. Hogy őszinte legyek, véleményem szerint a legjobb barát, mint fogalom nagyon elcseszett. Óriási terhet ró arra az emberre, akit ezzel címkézel fel, amikor szerintem teljesen rendben lévő az, ha különböző emberekkel, különböző módokon bensőséges a kapcsolatod. A barátok rangsorolása egyáltalán nem helyénvaló az általános iskola elvégzésén túl

– írta Anna.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek