Starity

Új énekesnővel lép fel a Xandria

2017. szeptember 13. 08:08   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dianne 2013-ban lett a formáció énekesnője, most azonban bizonytalan helyzetbe került pozíciója.

hirdetés

Nemerégiben számoltunk be arról, miszerint az utóbbi időben a német származású Xandria sorra mondja le fellépéseit énekesnőjük, Dianne van Giersbergen betegségére hivatkozva. Arról egyelőre még mindig nincs rendelkezésre álló információ, hogy Dianne milyen betegségtől is szenved, vagy hogy komoly-e a baj, viszont a rajongók már nagyon kétségbe estek, hiszen szinte semmiféle információt nem közöltek az énekesnő állapotát illetően, így csak reménykedhetnek abban, hogy a holland dalospacsirta mihamarabb felépül, és minden a megszokott kerékvágásban folytatódik.

Az Ex Libris alapítója egyébként folyamatosan posztol friss fotókat hivatalos Instagram-profilján keresztül, mely felvételeken az általa készített ékszereket népszerűsíti. A fotókat figyelve, a vokalistán nem mutakozik semmiféle betegség jele, így jelenleg is csak találgatni tudunk, hogy pontosan mi áll a háttérben. A Xandria emellett egy, a Facebookon közzétett posztban közölte a közönséggel, hogy Dianne még mindig képtelen színpadra állni, így az elkövetkezendő fellépéseken Aeva Maurelle fogja őt helyettesíteni.

A német formációra egyébként jellemző az énekesnőcsere: 1997-ben Nicole Tobien volt az énekesnőjük; őt követte Lisa Schaphaus-Middelhauve, aki 1999-ben lett a frontasszonyuk; az ő utódja később Kerstin Bischof lett, aki mindösszesen egy éven át volt a csapatban. Az akkori turné végezetéig ismét Lisa állt a mikrofon mögé; majd 2010-ben Manuela Kraller személyében új vokalistát köszönthettünk. Manu azonban egyetlen lemezt készített a Xandriával, amikor is 2013-ban bejelentették, hogy ő is a távozás mellett döntött és immáron Dianne az új énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek