Starity

2019 decemberében kerül a mozikba a kilencedik Star Wars

2017. szeptember 13. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A készítők végre nyilvánosságra hozták, mikorra készülnek a mozikba küldeni a produkciót.

hirdetés

A kilencedik Star Wars-film megjelenését eredetileg 2019 májusára datálták a készítők, ám a dátum módosult, miután Colin Trevorrow rendező visszalépett a produkciótól, helyét pedig Az ébredő Erőt is rendező J.J. Abrams foglalta el a direktori székben. Ezzel együtt immár hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a december lesz a Star Wars-rajongók kedvenc hónapja, hiszen 2015-ben ebben a hónapban került a mozikba a fent említett Az ébredő Erő, idén szintén decemberben ülhetünk be a mozikba Az utolsó Jedikre és 2019-ben ugyanekkor térhetünk oda vissza, hogy megtekintsük a franchise új installációját.

Érdekesség, hogy a nagy sikernek örvendő Wonder Woman folytatása is 2019 decemberében kerül a mozikba, ami azt jelenti, hogy ez a film lehet az új Star Wars-mozi nagy kihívója, amivel megküzdeni kénytelen a nézők kegyeiért.

Fotó: Twitter (screenshot)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek