4 metálénekesnő, aki nemcsak zenével foglalkozik – II. rész
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ahogyan az lenni szokott, minden embernek van hobbija, vagy egy bizonyos elfoglaltsága, amit szívesen végez szabadidejében, vagy épp a munka mellett egy kis kikapcsolódásként. Természetesen ez alól a hírességek sem képeznek kivételt, cikksorozatunk második részében ismételten négy metálénekesnő "másodállását" mutatjuk be nektek.

Tarja Turunen
A Nightwish alapítótagja közismerten imádja a munkásságát énekesnőként, hiszen már egészen pici kora óta a színpad az élete. Ám a Finnország hangjának is megválasztott vokalista nem csupán a headbanghez, a dalszerzéshez és mindenekelőtt az énekléshez ért, hanem bizony a divathoz is remek tehetsége van. Egy korábbi interjú során elárulta, hogy nem egyszer tervezett már magának különféle ruhakölteményeket, melyeket a fellépések során kicsattanó örömmel visel.
Sharon den Adelhez hasonlóan Tarja is maradandót alkot a kollekcióit illetően, hiszen rajongói számtalanszor próbálták már lemásolni viseleteit és bánatukra szólva, nem jártak sok sikerrel.

Anette Olzon
Anette közismerten a zene szerelmese, ám hírnevet csupán 2007-ben szerzett magának, amikor Tarját váltotta a világ egyik legnépszerűbb metálzenekarában, a már fent is említett Nightwish-ben. A csapatból való kiválása óta nehez találta meg útját a nagyvilágban, így egy kis időre visszavonult a rivaldafényből, és miután kitanulta az ápolónői szakmát, sikeresen el is helyezkedett benne.
A svéd tehetség egyébként karrierje kezdetén sem volt rest másban kipróbálni magát, és ezáltal megkeresni a kenyérre valót, így élete során volt már pincérnő, állatorvosi rendelőben asszisztens, de az irodai munkától sem riadt vissza. Jelenleg új csapatával, a The Dark Elementtel foglalkozik.

Heidi Parviainen
A finn énekesnő 2006-ban lett az Amberian Dawn frontasszonya, majd 2012-ben bejelentette távozását, és megalapította a Dark Sarah névre keresztelt formációt, melyben férjével, Sami-Petri Salonennel zenél együtt . A vokalista egy korábbi interjú keretein belül, – melyről mi is beszámoltunk – elárulta, hogy még mielőtt beindult volna zenei karrierje pedagógiát tanult a Tamperei Egyetemen, ezért nagyon szeretne visszatérni az intézménybe, hogy befejezhesse tanulmányait, lediplomázzon, s a későbbiekben majd taníthasson.

Binder Laura
A soproni Dalriada nevezetű zenekar énekesnőjéről közismert tény, hogy a mikrofon mellett bizony olló csattog a kezében, ugyanis fodrásznőként tevékenykedik. Elmondása szerint, mindkét munkáját egyaránt imádja, hiszen ugyanolyan otthonosan tud mozogni egy szalonban, mint a színpadon. A folk metált játszó zenekar jelenleg is új lemezét rögzíti, ám kétség sem fér hozzá, hogy Laura a csapat mellett sem unatkozik, hiszen ha nem kisfiával tölti idejét, másik szenvedélyének hódol.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Fura dolgot vettek észre.