Xandria: Négy év után megszólalt Manuela Kraller

Manuela Kraller 2013-ban intett búcsút a német zenekarbannak – most, négy év elteltével tisztázza a történteket.

hirdetés

A metálszintéren talán nincs olyan ember, aki ne döbbenne le a német származású Xandria zenekar háza táján történő eseményeken. Mint kiderült, nem egy tökéletesen összekovácsolt csapatról beszélünk, hiszen immáron öt énekesnő hagyta el soraikat különféle indokokra hivatkozva. A napokban számoltunk be Dianne van Giersbergen távozásáról, akit egészségügyi gondok miatt pihenésre szólítottak fel az orvosok, ennek következménye azonban a zenekarból való kiválása lett.

Dianne, a 2013-ban távozó Manuela Krallert váltotta, aki négy év után először nyilatkozott arról, miért is került arra az elhatározásra, hogy jobb lesz neki a Xandria nélkül, továbbá bevallotta, hogy mérsékelten sokkolta a hír, miszerint utódja is hozzá hasonlóan döntött.

Sokkolt a hír, miszerint Dianne elhagyta a zenekart... vagy el kellett hagynia. Őszintén: csalódott vagyok azzal kapcsolatban, ahogy a srácok bejelentették, hogy Dianne nem tud tovább a zenekarban maradni. Semmi köszönöm, semmilyen valódi magyarázat, semmilyen háttér, semmi. Ugyanez történt, amikor én léptem ki a zenekarból. Nem számít, mi történt köztünk, helyénvaló lenne egy tisztességes elköszönés. És a rajongók is megérdemlik az igazságot. Legalább néhány információt amellett, ami már kiderült. De ez a zeneipar. Mindig menteni az arcunkat, a show-nak folytatódnia kell. Jöjjön a következő énekes, ne hagyjunk ki egy koncertet sem! Ez így működik, legalábbis szerintük

– fakadt ki az énekesnő, majd így folytatta:

Felnézek Dianne-ra, amiért bátor volt és megosztotta az ezzel kapcsolatos nézeteit, még annak ellenére is, ha – szinte biztos vagyok benne – megmondták neki, ne tegye. Nagyon sok erőre lehet szüksége ahhoz, hogy ilyen nyitott legyen... Ő megtette azt, amit én négy évvel ezelőtt nem tudtam, amikor elhagytam a zenekart. Nem azt akarom mondani, hogy a Xandria csupa rosszfiúból áll. Ez nem igaz. Ha az üzlet nem áll közénk, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kijöttünk volna egymással. De őszinte leszek: a zeneipar mindent megöl. Valamilyen módon elpusztítja az emberiséget. Nem törődnek veled. Csak te törődsz magaddal. Senki más. Szóval legalább most, négy évvel a távozásom után veszem a bátorságot ahhoz, hogy megnyissam a szívemet. Mert, amit megtanultam az elmúlt években az az, hogy »Mondd el, amit gondolsz! Légy önmagad.! Különben semmi sem változik...«

– magyarázta a vokalista, aki most elegendő erőt kapott ahhoz, hogy színt valljon.

Én megértem, hogy működik a zeneipar pénzügyileg és úgy általában. A koncerteket le kell nyomni. De mi a helyzet az énekes egészségével? Mi a fontosabb? A siker vagy az egészség? Biztos vagyok benne, hogy kívülállóként az ember gondolkodás nélkül az egészséget mondaná. De az üzleti életben a turnézó zenekar tagjaként a dolgok bonyolultabbá válnak. Ez nem csak fekete és fehér. Az énekesnek és a zenekarnak sem. Te vagy az énekes, a frontasszony. Te vagy az első, akit az emberek néznek. Te vagy az, aki kiénekli a testéből a lelkét minden egyes koncerten. És ha egy sikeres zenekarban vagy, ahol minden rendben megy, akkor a legjobbat akarod nyújtani. Vagy még annál is többet. A zenekarnak, a rajongóknak, magadnak. Ezért élsz, teljes szíveddel és szenvedélyeddel.

Általában egy kis időt igénybe vesz, sok új tapasztalat a turnén, nagyszerű koncerteken, nagyszerű emberekkel való találkozásokon... mire észreveszed, hogy a tested nem úgy működik, ahogy szeretnéd. A turnék nagyon sokat követelnek a zenészektől, különösen az énekestől, hiszen a hangszere nem kívül van. TE MAGAD VAGY. És a hangnak pihennie kell, hogy helyreálljon. Akárcsak a testednek. De egy turnén nagyon kevés az idő arra, hogy rendbejöjj.

És aztán a változás egyre csak növekszik. Elkezdesz azért szorítani, hogy ne legyél beteg a turné közben, de a stressz és a nyomás hatására minden turné úgy követ téged, mint egy súly, amit nem tudsz letenni. Hogy ne okozz csalódást a rajongóknak és a zenekarnak, elhatározod, hogy harcos leszel és színpadra állsz még akkor is, ha gégegyulladásod van és fennáll a veszélye, hogy örökre elveszíted a hangodat. Vak vagy. Próbálsz megalkudni. Újra és újra. Egészen addig a pontig, amíg úgy nem érzed, elég. Hogy megelégelted. Hogy itt az ideje megálljt parancsolni, mielőtt túl késő lesz.

Jól tudod, hogy a turné eltörlése az utolsó lehetőség arra, hogy mentsd az egészségedet, de nagyon rossz lesz a zenekar számára. Mégis úgy döntesz, lemondod. Magadért, a hangodért. Ez lenne a legjobb megoldás. De mint mondtam: a zeneipar megöli az emberiséget. A shownak mennie kell. És nem volt erőm nemet mondani. Éreztem a nyomást magam körül. Szóval nem mondtam le. Folytattam. És elvesztettem önmagamat. Mert nem követtem a szívem. Tettem, amit egy frontasszonynak tennie kellett. Szembementem az egészségemmel. A zenekarért. Ez volt a legrosszabb döntés.

Nemcsak azért, mert egyre jobban elveszítettem a zenekarba vetett bizalmamat ez ügyben, hanem mert a zene iránti szenvedélyem is elveszett. Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténhet, de egy bábnak éreztem magam a színpadon, nem pedig önmagamnak. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy be kell húznom a biztonsági féket. Tehát megtettem. Otthagytam a zenekart. Szomorúan, mégis a megkönnyebbülés érzésével. Újra szabad lettem. Újra szabad volt önmagamnak lennem.

Ezek után Manuela kijelentette, hogy nem azért mondta el a történetét, hogy a rajongók megutálják a zenekart, hanem azért, hogy megkönnyebüljön, mivel már évek óta magában tartotta az igazságot.

Azért mondtam el ezt a történetet, mert mindenkinek tudnia kellene, amennyire én tudom, hogy a nőket a metálszíntéren nem mindig úgy kezelik, ahogy kellene. Hiányzik az énekesnők igényeinek kielégítése egy csupa férfiből álló zenekaron belül. Nem akarok ítélkezni az összes női metálzenekar fölött, de szeretném ösztönözni a zenekarokat, a menedzsereket és a kiadókat, hogy törődjenek jobban a csapat női részével. Beszéljetek egymással többet (ezt az énekesnőkre is értem: mondjátok ki, amit gondoltok, hamarabb, mint én tettem). A többieknek: Vállaljatok kevesebb koncertet, még akkor is, ha ez kevesebb pénzt hoz. Kérdezzetek, minden rendben van-e. És ha nincs, érdeklődjetek, mit tehettek az énekesnőért, hogy jobban érezze magát. Ne gyakoroljatok nyomást a pénzügyek vagy a kapzsiság miatt. Ez nem fog működni. Remélem is, hogy nem. És azt is remélem, hogy a zeneiparban érintett emberek tanulnak ezekből a helyzetekből. Talán tanulnak az olyan nőktől, mint Dianne. És talán az olyan nőktől, mint én. Mert az első és legfontosabb dolog, amit majdnem elvesztettünk: a ZENE maga. Ezért csináljuk. Ezért éneklünk. Hogy zenét adjunk. Neked. A szívedbe.

Mindezeket követően természetesen bőven érkeztek kommentek is az általa megosztott posztok alá, melyekre később eképp felelt:

Őszintén leírtam mindent, és megkönnyebbültem, hogy végre megoszthattam veletek a gondolataimat. DE… és ez egy nagy DE: Attól függetlenül, mi történt a Xandria és köztem, a srácok nem érdemlik meg ezt a borzalmas sz*rdobálást a Facebook-oldalukon, amit kapnak. Nem akarok sem Dianne, sem a Xandria oldalára állni. Nem tudok a háttérről. Senkit sem ítélhetek el. Ahogy ti sem. Semmi sem fekete és fehér. Vannak félreértések, fájdalmak és egyéb dolgok a zenekari tagok között. Ahogy mondtam, felnézek Dianne-ra, amiért nyitott mert lenni, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben. De még mindig nem ismerem az igazi hátteret, vagy a konfliktus okait. Ahogy ti sem. Igen, a Xandria énekesnőket váltott. És igen, ahogy írtam, vannak dolgok, amik jobban is mehettek volna. Semmi sem volt mindig mennyország. De látni, ahogy az emberek ítélkeznek a Xandria zenészei fölött anélkül, hogy ismernék az igazi hátteret, olvasni ezeket a borzalmas kommenteket, amiket a fiúkhoz vágnak, ez bántja a lelkemet. Ahogy én ismerem a srácokat a zeneiparon kívül, helyén van a szívük. Nem tökéletesek, ahogy mi sem, én sem. Szóval kérlek titeket, gondolkozzatok, mielőtt ítélkeztek... Emlékezzetek: semminek nincsen csak egy oldala.

hirdetés