Starity

Hallgasd meg nálunk – Megjelent a Foo Fighters új albuma!

2017. szeptember 16. 00:12   |   Szerző: SMH

Concrete and Gold címmel szeptember 15-én megérkezett a Dave Grohl vezette Foo Fighters kilencedik lemeze, amelyen olyan dalok sorakoznak, mint a már korábban bemutatott Run, a The Sky Is A Neighborhood és a The Line.

hirdetés
Hallgasd meg nálunk – Megjelent a Foo Fighters új albuma!
Fotó: Rockbook

A korábbi Nirvana dobos és csapata először dolgozott együtt azzal a Greg Kurstin nevű producerrel, aki eddig olyan előadók mellett tűnt fel, mint P!nk, Sia vagy Adele. Grohl négy éve, autóvezetés közben hallotta először a rádióban Kurstin The Bird & The Bee zenekarának Again & Again című dalát, és ahogy mondani szokás, rögtön beleszeretett a nótába. Ezt követően a 11 Grammy-díjat bezsebelő, több mint 25 millió eladott albummal büszkélkedő FF főnöke felvette a kapcsolatot Kurstinnel, és hamar kiderült, hogy megvan az a bizonyos közös hullámhossz – a munkakapcsolat mellett ráadásul egy remek barátság is kialakult. A páros számára igaziz kihívás volt a 11 új szerzeményt rejtő Foo Fighters albumon dolgozni, hiszen a producernek korábban soha nem volt köze a rock/metal zenéhez, mint ahogy Grohlék sem vontak be soha a munkába pop vonalon mozgó szakembert. A kész anyag keverését sem akárkire bízták: aRadiohead anyagai mellett bábáskodó Darrel Thorp öntötte végső formába a Concrete and Gold lemezt.

hirdetés

Az albumról a júniusban bemutatott Run nóta klipjét 24 óra alatt több mint 2 millióan látták, az iTunes videó slágerlistáján a Top 5-ben kezdett, és összességében a legjobb első napi eredményeket produkálta a banda pályafutása során.

A Concrete and Gold megjelenésével egyszerre a Foo Fighters megnyitotta a saját pubját, ahol kizárólag FF dalok szólnak, speciális FF italokat szolgálnak fel, és exkluzív merch termékeket, illetve limitált kiadású ritkaságokat is begyűjthetnek a fanok. A Foo Fighters Arms névre keresztelt vendéglátóipari egység Londonban látogatható meg, és egészen szeptember 20-ig várja a – zenére és sörre szomjas – érdeklődőket.

Természetesen az új lemezhez új turné is dukál: Grohl és öt társa a londoni O2 Arena-ban és a Royal Albert Hallban is fellép, október 7-től pedig már az Egyesült Államokban koncerteznek. A tengerentúli nyitó esemény a Cal Jam 17 fesztivál lesz a san bernardino-i Glen Helen Regional Parkban: az esemény egy 12 órás rock’n’roll őrület lesz olyan csapatokkal, mint például a Cage The Elephant, a Queens of the Stone Age vagy Liam Gallagher – no meg persze a Foo Fighters.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek