Starity

Így élte meg a vesetranszplantációt Francia Raísa és Selena Gomez édesanyja

2017. szeptember 19. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Mandy Teefey és Virginia Almendarez őszintén megnyílt a történtek kapcsán.

hirdetés

Ez a kép az egyik leglélegzetelállítóbb, ami mindörökké bennem él majd. Az olyan pillanatokban, amikor nem tudjuk, mi vár ránk, mindig visszatérhetek ehhez a képhez, és tudni fogom, hogy meg tudjuk csinálni. Édesanyaként tehetetlen voltam, rémült, és minden, amit tehettem az volt, hogy imádkozok mindkettőjükért és Francia gyönyörű családjáért. Biztos vagyok benne, hogy kitiltottak a kórházból. Selenának lett egy veséje, én pedig csak tarthattam őt és közben lett egy másik lányom is... Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ott voltak Selért, Franciáért és a családjainkért. Túléltük a szeretet, az imák és Isten segedelmével

– írta Mandy, Francia édesanyja, Virginia pedig így fogalmazott:

Francia már egy felnőtt nő, ő hozza meg a saját döntéseit. Elmondta nekem, mire készül, és persze először aggódtam, de megnyugtatott, hogy utánajárt az egész beavatkozásnak és közölte, hogy mindenképpen bele fog vágni. Minden, amit tehettem az volt, hogy támogatom. Óriási szíve van, és ezt bizonyítja a tette is, hiszen nem mindenki adná oda az egyik szervét valaki másnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek