Starity

Súlyos betegséget diagnosztizáltak Julia Louis-Dreyfusnél

2017. október 01. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alelnök 56 éves sztárja csütörtökön, a Twitteren jelentette be, hogy beteg.

hirdetés

Nyolc nőből egynél kialakul a mellrák. Ma én vagyok ez az egy

– olvasható Julia Louis-Dreyfus a Twitteren köözétett bejegyzésében, aminek folytatásában megnyugtatja rajongóit, miszerint neki van a legcsodálatosabb családtagokból és barátokból álló csapata, akik mindenben támogatják és segítik őt.

Miután nyilvánosságra hozta, hogy daganatos betegséggel küzd, Juliát rögtön felkereste Christina Applegate, aki 2008-ban maga is átesett ugyanezen, ma pedig már tünetmentes és egészséges.

Mama, keress meg! Beszéljünk, ha szeretnél!

– üzente Juliának.

Természetesen Az alelnök című sorozat készítői és stábja is támogatásáról biztosította a színésznőt, aki legutóbb szeptember 17-én, az Emmy-gálán jelent meg a nyilvánosság előtt. Betegségével kapcsolatban a fenti bejegyzés közzététele óta nem nyilatkozott, ám sajtóképviselője útján az alábbi üzenetet juttatta el az E! Online-hoz:

Julia hihetetlenül hálás az iránta tanúsított rengeteg támogatásért és jókívánságért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek