Starity

Bűnösnek találták a Glee sztárját gyerekpornó birtoklása miatt: évekre börtönbe kell vonulnia

2017. október 05. 00:12   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még 2015-ben bukott le, ám az ítélet csak most született meg: börtönbe kell mennie.

hirdetés
Bűnösnek találták a Glee sztárját gyerekpornó birtoklása miatt: évekre börtönbe kell vonulnia
Fotó: Toky Photography

Mark Salling számítógépén még 2015-ben találtak olyan pornót, amelyen 12 évnél fiatalabb gyermekek voltak láthatóak. Már 2016 májusában rebesgették, hogy hosszú évre hűvösre vághatják, ám ítélet csak most született. (Idő közben volt barátnője is feljelentette, miszerint a színész megerőszakolta, azonban az az ügy elévültnek bizonyult.)

Sailling tárgyalása nem ment zökkenőmentes: 2016 júniusában több hónapra elhalasztották azt. A tárgyalás időpontjáig 150 ezer dolláros (kb. 41 millió 721 ezer forint) biztosíték megfizetése után házi őrizetben tartózkodott.

A videókért most felelnie kellett

A 35 éves sztár ügyében jogerős ítélet született 2017. október 4-én, miután bűnösnek vallotta magát: négytől hét évig terjedtő szabadságvesztést kapott. Emellett szexuális bűnelkövetőként lesz számon tartva, így az iskolák, óvodák és játszóterek (stb) két kilométeres környékére nem mehet, továbbá gyermekekkel sem létesíthet semmilyen kapcsolatot.

Miután kiengedték, 20 évig „élvezheti” felügyelt szabadságát, és lesz feljegyezve a bűnügyi nyilvántartásban. Mark továbbá 50 ezer dollárt fizet azon áldozatok számára fejenként, akik kérték.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek