Starity

2018 elején dobja piacra ötödik nagylemezét a Black Veil Brides

2017. október 05. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fennállásának 11. évfordulóját ünneplő heavy metal együttes rövidesen visszatér.

hirdetés

Az Andy Biersack vezette Black Veil Brides 2014-ben jelentette meg saját magáról elnevezett legutóbbi stúdióalbumát, így nem csoda, hogy a rajongók már tűkön ülve várják, hogy mikor tudhatnak meg valamit a már régóta készülőben lévő folytatásról. A napokban a zenekar nyilvánosságra hozta, hogy a soron következő BVB-lemez a Vale elnevezést kapta, megjelenése pedig 2018. január 12-ére várható.

A Lava/Republic Records gondozásában megjelenő korongon összesen tizenkét új szerzeményt helyezett el az öttagú formáció, emellett közzétették a My Vow című tétel audió verzióját, ami a Vale első előfutára egyben. Íme!

Ne tévesszen meg azonban senkit a hosszú szünet, a csapat az elmúlt években sem ült tétlenül a babérjain. A frontember például időközben feleségül vette szerelmét, Juliet Simmset, emellett tavaly májusban piacra dobta első szólólemezét Andy Black néven The Shadow Side címmel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek