Starity

Tóth Gabi visszatér az X-Faktorba

2017. október 14. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű tehetségkutató volt mentorát rövidesen viszontláthatjuk a műsőr idei évadában.

hirdetés

Tóth Gabi hosszas megfontolás után úgy döntött, idén már nem tér vissza mentorként az X-Faktorba, megüresedett helyét pedig Radics Gigi vette át. Az énekesnő azonban most visszatér, ám ezúttal nem mentorként áll majd színpadra, hanem egy produkciót ad elő.

Nagyon boldog vagyok, hogy újra az X-Faktor színpadán állhatok, hiszen számomra ez mindig több volt egy fellépésnél. Életem nagyszerű pillanatait élhettem meg a műsorban és a pályám igazi beindulását is annak köszönhetem, hogy 2010-ben színpadra állhattam a tehetségkutatóban, mint extra produkció. Az X-Faktorban való fellépés hozta meg számomra az igazi sikert és az áttörést.  Most, hogy egy vadonatúj saját szerzeménnyel, új arculattal, a saját zenekarommal térhetek vissza, hiszem, hogy újra ugyanilyen csodálatos élmény lesz és ugyanennyi jót hoz majd

– nyilatkozta a Blikknek Gabi.

Fotó: Facebook / Tóth Gabi

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek