Starity

Eminem válasza P!nknek könnyen emlékeztet pár srácra, akivel korábban leveleztél

2017. október 15. 12:12   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy a fiúk általában rövidebbre fogják a levelezést, mint a lányok: Eminem sem kivétel ez alól.

hirdetés
Eminem válasza P!nknek könnyen emlékeztet pár srácra, akivel korábban leveleztél

Már megírtuk korábban, hogy P!nk konrétan részegen támadta le Eminemet, és így született meg a Revenge. Az énekesnő azonban legutóbbi interjújában azt is elárulta, a rapper, hogyan reagált rá.

Max (Martin) és én közösen dolgoztunk a Revenge-en, mikor megírtam a rap részét. Sok bort ittunk, hazamentem, és azt gondoltam, hogy még több bor remek ötlet lenne. Szóval így írtam Eminemnek. Úgy nevezném, az alkohol azt súgta, jó ötlet. Olyasmit mondtam, hogy »Tudod, mennyire imádlak. Bírom, hogy többnyire ugyanazokkal az emberekkel dolgozol együtt, mint Rihanna. Tudom, hogy ő sokkal szexibb, mint én, de én viccesebb vagyok. Rappelni akarok, és szeretném, ha segítenél nekem.« Írtam még egy jó pár sort, tehát egy viszonylag hosszú e-mail volt, mire a válasz szinte rögtön megérkezett. Ennyi volt

– mondja P!nk hatásszünettel:

Oké.

Eminem négy nappal később visszaküldte a kész anyagot, amire az énekesnő a szavakat sem találta.

Te vagy a legjobb! Ez a legkirályabb, amit életemben hallottam! Ki akarom belőled ölelni a szuszt is!!!

– írta vissza, amire a rapper szintén reagált:

Jó.

Nyerd meg P!nk új nagylemezét, a Beautiful Traumát, amin megtalálható a Revenge is! A részletekért kattints erre a linkre!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek