Starity

Zenével kapcsolatos élményeiről mesélt Anette Olzon

2017. október 21. 12:12   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan a boltok polcaira kerül a The Dark Element első albuma, ám ezek mellett is zajlanak az események a svéd énekesnő háza táján.

hirdetés
Zenével kapcsolatos élményeiről mesélt Anette Olzon
Fotó: Facebook / Anette Olzon

Mint ismeretes, a Nightwish-ból való távozása után Anette szólókarrierbe kezdett, első stúdiólemeze pedig 2014-ben került a boltokba, Shine címmel. Ezt követően csupán néhány fellépést vállalt, majd bejelentette visszavonulását. A rajongók legnagyobb örömére a svéd énekesnő számára azonban nem volt örökre szóló döntés távol maradni a zenétől, hiszen 2015-ben visszatért a színpadra, majd kiderült, hogy ismét ő lett a frontasszonya egykori csapatának, az Alyson Avenue-nak.

Tavaly azonban egy meglepetés is szárnyra kapott, miszerint Nettie egyesítette erejét a Sonata Arcticából is ismert Jani Liimatainennel, közös munkájuk gyümölcse pedig a The Dark Element névre keresztelt formáció lett. A srácok novemberben dobják piacra első korongjukat, amit saját magukról neveztek el. A vokalista korábban már elárulta, hogy új társai mellett immár sokkal felszabadultabb, most azonban a 100% Rock Magazin kérdéseire válaszolt, mely interjúban elárulta, életének mely szakaszában döntötte el, hogy énekesnő lesz.

Zenészcsaládban nőttem fel, tehát mindig körülvettek a hangszerek és a zene iránti szeretet. Ez egy vérbeli örökség, hiszen már egészen kicsi koromban rájöttem, hogy énekesnő szeretnék lenni, így sokszor elképzeltem magam a színpadon.

– kezdte, majd elárulta, hogy kiket is tart a legnagyobb példaképeinek, valamint, ha tehetné kivel énekelne duettet:

Főbb példaképem az anyukám, a nagyapám, Sting, az Abba, és persze Michael Jackson. Stinggel szívesen énekelnék, hiszen ő egy csodás énekes, ráadásul remek dalszerző és nagyon kreatív is.

– mondta.

Fotó: Ville Akseli Juurikkala

Ezt követően számos érdekességről is szót ejtett, mint például az, hogy számára zenészként az a legnagyobb boldogság, hogy harmonikusan ugyan, de át tudja adni azokat az érzelmeket a közönségnek, melyeket egy-egy dal hordoz. Mindezek után, arra is válaszolt, hogy ha nem énekes lenne, akkor milyen munkát vállalna szívesen, ám ez egyértelmű, hiszen Nettie nemcsak a rivaldafényben boldogul, hanem ápolónőként dolgozik.

Tekintve a finn Nightwish-ból való viharos távozását, nem kerülhette el válasz nélkül azt a kérdést sem, miszerint megbánt-e már valaha bármit is, ami a zenével kapcsolatos.

Úgy érzem, soha nem szabad semmit sem meg bánnom az életben, hiszen az élet során mindenből lehet tanulni. Nincs semmiféle említésre méltó dolog, bár néhányszor tehettem volna lépéseket afelé, hogy a dolgok ne legyenek túl fájdalmasak számomra, tehát jobb lett volna, ha a belső énemre hallgatok, és nem várom meg, hogy egy olyan helyzetbe kerüljek, aminek a vége rosszul végződött.

– magyarázta.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek