Starity

Hatalmas show-t csinált a Queen + Adam Lambert tegnap Budapesten

2017. november 05. 14:02   |   Szerző: Glamster

Ismét felcsendült a Tavaszi szél a Budapest Arénában: ezúttal 13 ezer ember énekelte a népdalt.

hirdetés

Fergeteges, már-már színházi show-t csinált tegnap a Queen + Adam Lambert, akik eddigi leglátványosabb, legtöbb elemével tarkított turnéját hozta el fővárosunkba a Broadway Magyarország segítségével.

Láthattuk Lambertöt magas sarkúban biciklizni, földből kinővő robotfejen ülni, legalább hatszor átöltözni és természetesen a magas hangjait kiénekelni. Emellett a Radio Gaga alatt a szerencsésekkel pacsizott is egyet, a magyar kaja pedig kedvence lett.

Vele ellentétben Brian May egyszerű pólóra fogta a figurát, és nem egyszer elmondta, mennyire örül, hogy visszatérhetett Budapestre.

Ennek tiszteletére magyarul is megszólalt röviden, majd a Love of My Life előtt elénekeltette a boldog tömeggel a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt is.

Gitárszólója pedig túlvilági volt: szó szerint külön galaxisba irányította a jelenlévőket a csillagászattal is foglalkozó legenda.

A műsor közel 2,5 órás volt, 27 ismert és kevésbé ismert sláger felcsendülésével, beleértve Adam sajátját, a Whataya Want From Me-t is.

Annyi biztos, akinek szerencséje volt, és jegyet kapott a telt házas mulatságra, az egy életre szóló élménnyel gazdagodhatott.

Nézzük pár képet:

Fotók: Kozma Vivien / Starity.hu
  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek