Letartóztattak két tinédzsert, amiért úgy fenyegették iskolatársaikat, ahogy „A” a PLL-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két lánynak komoly következményekkel kell szembenéznie, miután sakkban tartották iskolatársaikat.

A Freeform sikersorozata, a Pretty Little Liars rajongók millióit hozta össze, ám voltak, akik nemcsak kedvtelésből nézték a szériát, hanem onnan merítettek ötleteket, miképp zsarolják ismerőseiket. A Just Jared Jr. hozta le nemrég, hogy két Ohio állambeli kamaszt – egy 14 és egy 15 éves lányt – letartóztattak a napokban, miután kiderült róluk, hogy iskolatársaikat fenyegették a PLL-ben látott módon. A történtek miatt iskolájuk csütörtökön és pénteken eltörölte az órákat.
Ami a bűnösöket illeti, az idősebbik lány létrehozott egy Snapchat-fiókot és ott „A”-ként teregette ki mások titkait, gerjesztett hamis pletykákat és azzal fenyegetőzött, hogy lövöldözni fog az intézményben. A fiatalabbik lány ezzel szemben a mosdóban található tükrön üzent, mondván, hogy mindenkit le fog lőni – ugyancsak „A” nevében. Az ügyet várhatóan rövidesen bíróság elé viszik, a lányok pedig komoly büntetésre számíthatnak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Megjelentek a The Eras turné egyik állomásán.
Merész fotót posztolt a híresség.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Nem győz posztolni róla.