Starity

Világsztárként kezelték Indiában Tandi Flórát

2017. december 07. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A külföldi karrierjét tudatosan építő énekesnő a közelmúltban tért haza turnéjáról.

hirdetés
Világsztárként kezelték Indiában Tandi Flórát
Fotó: Facebook / Tandi Flóra

Fiatal kora ellenére Tandi Flóra számtalan elismert hazai és külföldi hírességgel dolgozott már együtt – legútóbb Flow elnevezésű nagylemezén, melyet egyaránt népszerűsített Európában és Indiában. Tapasztalatairól ekképp nyilatkozott a Staritynek:

Nagy élmény, és motiváció egy-egy ilyen turné, hiszen a közönség is más a különböző országokban. Hollandiában például megtanulták magyarul a Glóriád című dalomat, írtak rólunk az újságokban, szerepeltünk címlapon is. Indiában nagy plakátokon láttam viszont magam, sofőrrel hoztak-vittek bennünket, a közönség imádta a koncerteket, és nem győztünk eleget tenni a közös fényképeknek, aláírásoknak. Interjút adtunk a BBC-nek, és meghívást kaptunk rádióinterjúkra is. Figyelembe véve, hogy Delhi húsz milliós lakosú város, hihetetlen az a mérték, akikhez eljutott a zenénk! Emellett emberileg is nagyon sokat kaptam, hiszen a nők helyzetéről is tudtam beszélgetni a témában jártas aktivistákkal, ami azért is aktuális most, mert Puskás Petivel pár napja indítottunk el egy nemek közti egyenlőségre felhívó kampányt.

Ami a jövőt illeti, Flóra év végén Belgiumban lép fel egy nívós eseményen sztárvendégként, az új év elején pedig Ira Losco máltai énekesnővel forgat kisfilmet közös szerzeményükhöz.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

album lemez turné
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek