Starity

Áldott állapotban van a Feleségek luxuskivitelben sztárja

2017. december 19. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Smaltig Dalma állítólag már négy hónapos terhes, és azt is tudja, milyen nemű baba növekszik a szíve alatt.

hirdetés

Nem sokkal azután, hogy kiderült, a Feleségek luxuskivitelben szőke szépsége, Vasvári Vivien ismét anyai örömök elé néz, Smaltig Dalmáról is az a hír járja, hhogy áldott állapotban van. A Bors értesülései szerint a divattervező már túl van az első trimeszteren és kisfiúnak ad majd életet.

Dalmának már látszik a pocakja, a negyedik hónap közepén jár. Az első dolga az volt, hogy megtervezte a gyerekszobát, és már most újszülött fiúkra való kollekciót tervez, mert nem akarja, hogy más ruháit hordja a fia. Ismerve őt, csak a szülés több millió forintba fog kerülni

árulta el a fent említett lapnak egy családi barát, aki azt is tudni véli, hogy Dalma és párja, Tomi nem tervezték a babát – csak később szerették volna kistestvérrel meglepni lányukat, Szofit.

 

Smaltig Dalma (@dalmasmaltig) által megosztott bejegyzés,

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek