Starity

Mariah Carey újabb lehetőséget kap a bizonyításra! Szilveszterkor fellép a Times Square-en

2017. december 23. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerencsére még mindig vannak, akik hisznek az énekesnő tehetségében és újra meginvitálták őt a New Year's Rockin' Eve-re.

hirdetés

Biztosan emlékeztek még arra a botrnyra, amit Mariah Carey múlt szilveszterkor kavart. Történt ugyanis, hogy az énekesnő volt a sztárvendége a Rockin' Eve-nek, ám fellépése finoman szólva is kritikán aluli volt – tengett-lengett a színpadon és mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy újév ide vagy oda, ő bizony nem hajlandó élőben énekelni, de még csak nem is igyekezett, hogy ez ne tűnjön fel a laikusok számára. Idén azonban újabb lehetőséget kap a bizonyításra, és ismét fellép a fent említett rendezvényen, mellyel kapcsolatban így nyilatkozott egy sajtóközleményben:

Mind egyetértünk azzal, hogy a múlt évben nem éppen a tervek szerint mentek a dolgok. Izgatottak vagyunk, amiért együtt továbbléphetünk és amiért egy olyan éjszakát biztosíthatunk Amerika számára, ami zenével van tele. Találkozzunk a Times Square-en!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek