Starity

Egy felmérés szerint az elsőszülött gyerekek okosabbak testvéreiknél

2017. december 28. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Edinburgh-i Egyetem végzett felmérést a témában, melynek során több, mint ötezer gyereket vizsgáltak.

hirdetés
Egy felmérés szerint az elsőszülött gyerekek okosabbak testvéreiknél

Ha középső vagy legkisebb gyerek vagy a családodban, minden bizonnyal szomorúan olvasod az alábbi sorokat, ugyanis egy friss tanulmány kimutatta, hogy az elsőszülött gyerekek intelligensebbek fiatalabb testvéreiknél. A témában az Edinburgh-i és a Sydney-i Egyetem kutató csoportja is vizsgálódott, és mindkét csapat ugyanarra a konklúzióra jutott, vagyis hogy az elsőszülött gyerekek már egyéves korukban jobb gondolkodási készségekkel rendelkeznek és magasabb pontszámot érnek el az IQ-teszteken öccseiknél és húgaiknál.

A tanulmány szerint ennek hátterében az áll, hogy a legidősebb testvér több mentális stimulációnak van kitéve, még akkor is, ha a szüleik – állításuk szerint – ugyanolyan szintű érzelmi támogatásban részesítik őket, mint a kicsiket. Ez azért is van így, mivel az elsőként születettek osztatlan figyelmet kaptak életük korai szakaszában, ami megnövelte gondolkodási készségük fejlődését.

A felmérés során több, mint ötezer különböző családi és környezeti körülmények között nevelkedő gyereket vizsgáltak a magzatkor, illetve a 14 éves korig terjedő korosztály körében, és a családjukba elsőként születettek minden esetben magasabb pontszámot értek el a feladatok során, mint az ugyanannyi idős, sokadikként születettek, ez pedig bizonyítja, milyen szerepe van a születési rendnek. Az elsőként születettek ugyanis jobb tanulmányi előmenetellel indulnak, így a későbbiekben nagy valószínűséggel jobban is keresnek, mint kisebb testvéreik.

via ELLE

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek